Péntek este Jonas Kaufmann Az én Bécsem című új koncertfilmjét, szombaton pedig a Plácido Domingo pályájának 50. évfordulója alkalmából a Veronai Arénában 2019-ben megrendezett gálaelőadás felvételét vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Napjaink egyik legelismertebb tenorcsillaga, Jonas Kaufmann Az én Bécsem című koncertfilmjében visszatér a keringő és az operett szülővárosába, ahol gyermekkorában a nyarakat töltötte nagyszüleivel. A Wiener Konzerthausban 2019 októberében rögzített gálakoncerten olyan zeneszerzők örökzöld dallamai csendülnek fel, mint Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Johann Strauss, valamint számos további, Bécs városa által inspirált zenemű.

Jonas Kaufmann Az én Itáliám című koncertfilmje
után ismét Jochen Rieder karmesterrel és a Prágai Filharmonikusokkal működött
együtt; az este során partnere a nemzetközileg elismert szoprán, Rachel
Willis-Sorensen volt.

A város előtti tiszteletadás jegyében a teljes
hosszában rögzített koncertet Kaufmann bécsi sétáinak felvételei egészíti ki,
amelynek során a tenorcsillag meglátogatja a város olyan ikonikus helyszíneit,
mint Grinzing fogadói, a Prater vagy Bécs központi temetője, a Wiener
Zentralfriedhof, ahol zenei világ számos híressége is nyugszik.

A koncertfilm előtt felvezetésként egyszeri alkalommal levetítik A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat Klimt és Schiele: A szecesszió születése című korábbi epizódját, amely a századfordulós Bécs pezsgő kulturális életét mutatja be.

Szombaton a Plácido Domingo pályájának 50. évfordulója
alkalmából tavaly megrendezett, csaknem háromórás gálaelőadás felvételét vetíti
az Uránia.

Plácido Domingo öt évtizedet átívelő, sikerekben
gazdag karriert tudhat magáénak, több mint 150 színpadi szereppel, 11
Grammy-díjjal és műfajteremtő koncertekkel a Három Tenor tagjaként.

A spanyol énekes 2019 augusztusában egy este erejéig
visszatért a Veronai Arénába, ahol a debütálásának ötvenedik évfordulója
alkalmából rendezett gálaesten pályafutásának legkiválóbb szerepeit idézte meg.

A történelmi helyszínen teljes díszlettel előadott részletek csendültek fel Giuseppe Verdi Macbeth, Nabucco és Simon Boccanegra című operáiból.