Teremi Dárius: Operát vezényelve együtt kell lélegeznem az énekessel

Családi hagyományt folytatott, amikor zenész lett?

Nem zenészcsaládba születtem, a szüleim teljesen mással foglalkoznak, zenei általánosba írattak, ahol mindennap volt énekóra és kóruséneklés is. A kórussal részt vettünk a debreceni színház opera-előadásaiban is, így énekelhettem például a Carmenben és a Bohéméletben. Ezek nagy élmények voltak. Az előadások során láttam, hogy hogyan dolgoznak a karmesterek, és rájöttem, hogy szívesen állnék a másik oldalon.

Mikor kezdett komolyan zongorázni?

Zeneiskolában zongorázni szerettem volna, de mivel ezzel mások is így voltak, nekem már nem jutott hely. Átirányítottak trombita szakra.

Nem tűnik könnyen felcserélhetőnek a két hangszer.

Nem is volt az, ezért nekifogtam, és megtanultam magamtól rosszul zongorázni.

Tanár nélkül?

Igen. Mivel ekkor már tudtam, hogy zenei pályára szeretnék menni, bejött a kötelező zongoraóra. Kiderült, hogy nem a nulláról kell kezdenem. Egy év múlva már zongoraversenyre mentem, Bartók Allegro barbaróját játszottam. Ennek persze voltak hátrányai is.

Korai volt a darabválasztás?

Olyan szempontból biztosan, hogy nem mindig bírta a kezem a hirtelen jött, nehéz terhelést.

Olyan szinten, hogy zongora szakra vették fel a Zeneakadémiára. 

Akkor már a karmester szak is jelen volt a fejemben, oda is jelentkeztem, és mindkettőre fel is vettek. Mivel nem lehet két szakot párhuzamosan elkezdeni, ezért választanom kellett.

Most karmester, tehát amellett döntött?

Nem egészen. Tudtam, hogy ha azt választom, soha többet nem fogok úgy zongorát gyakorolni, mint ahogyan azt egy főtárgyasnak kell. Úgy döntöttem, hogy az első év legyen a zongoráé. Abban az évben jött a Covid, így igazából nem volt teljes a tanév, amíg zongoristaként tanulhattam.

Aztán átment karmester szakra, pedig zongorázni otthon is lehet, a vezénylést pedig nem segíti a magány.

Ez így van, akkor már pontosan éreztem, hogy nem elég számomra, ha otthon zongorázom egymagam. Pedig szerettem gyakorolni, mindig egy rendszerességet vitt a mindennapokba. De a magányos gyakorlás nem az én utam.

Tehát átjelentkezett zongora szakról a karmester szakra?

Igen, újra kellett felvételizni, karmesterként megint elsős lettem. Igazából zongora szakosként is bejártam a karmesterórákra, és zongoráztam, amit a többiek vezényeltek. Gondoltam, addig is tanulom a repertoárt, és belelátok az órába.

Mi az, amit a dirigensi pályában vonzóbbnak talált a hangszeres előadó-művészetnél?

Szerintem mindenkit az vonz ebben – engem is –, aki a karmesterség felé fordul, hogy óriási élmény több emberrel közösen létrehozni a zenét. Különleges munka, amelyben számomra a próbafolyamat a legizgalmasabb.

A karmester főnevet a köznyelvben is használjuk olyan emberekre, akik képesek másokat irányítani, meggyőzni őket, hogy kövessék. A próbatermen kívül is jellemző önre ez a képesség?

Szerintem nálam csak a zenében nyilvánul meg ez a fajta vezetői képesség. Meg kell győznöm a zenészeket, hogy az elképzelésem értékes, rávenni őket, hogy merjék úgy csinálni, ahogy én szeretném. Közben persze ők is hatással vannak rám, az is inspirálóan hat, amit ők tesznek hozzá. Végül ez a közös munka formálja az interpretációt, ebből lesz egy előadás, egy közös zenei nyelv.

Van karmesterideálja, konkrét példaképe?

Ez mindig változott. Az első rajongási korszakom nekem is, mint sokaknak, Bernsteinnel kezdődött.

Hogyan folytatódott?

Rátaláltam a régi felvételekre, amelyekből a legtöbbet lehet tanulni. Mindig keresem Furtwängler és az Amerikába emigrált magyar karmesterek: Széll, Reiner, Ormándy felvételeit. Daniele Gatti és Christian Thielemann, akiket a mai karmesterek közül leginkább kedvelek.

Megkérdezhetem, hogy hány éves?

Huszonnégy.

Milyen érzés ilyen fiatalon belecsöppenni az Opera világába?

Elsőre ijesztő. Amikor a tavalyi évadban csatlakoztam az Operaház csapatához, és megtudtam, hogy A bolygó hollandi lesz az első munkám, arra talán ez a legpontosabb kifejezés. Az Operában asszisztens karmester vagyok, de mivel tudok zongorázni, korrepetitorként is dolgozom. Ez azért gyakorlással jár: az első évadomban – összeszámoltam a nyáron – kilenc operában dolgoztam, mindegyiket megtanultam zongorázni is.

Ez jó iskola?

Nagyon jó és hasznos. Operát vezényelni nyilvánvalóan egy operaházban lehet legjobban megtanulni. Ezt a folyamatot nagyon felgyorsítja, ha valaki el is tudja zongorázni a zeneműveket.

A karmesterek azt szokták mondani, hogy a pálcájukban benne vannak az elvezényelt zeneművek. Az ön esetében a pálca össze van kötve a klaviatúrával is, amikor „magába szívja” az operákat?

A zongora inkább az énekessel van összekötve. Amikor az énekessel együtt játszom a szólamot, érzem, megélem vele együtt például azt, hogy hol szeretne több időt, hol van szüksége nagyobb levegőre.

Ezt a tudást aztán vezénylés közben is használja?

Igen. Amikor már nem zongora van a kezem alatt, hanem a pálca, akkor ezeket az időket jobban érzem az izommemóriában, tudom, hogy mire kell figyelni, mi az, ami nehezebb. Szerintem egy karmester, aki nem próbál az énekessel zongora mögül, sokkal nehezebben érez rá, mire van szükség. Így szinte együtt lélegzünk.

Milyen irányba szeretné folytatni a pályáját? 

Igazából mindenre nyitott vagyok és nyitott maradtam. Az eltelt év alatt az opera nagyon közel került hozzám. Most már nem is tudom elképzelni, hogy a jövőben ne foglalkoznék ezzel a műfajjal.

Novemberben viszont nem operát vezényel a Zeneakadémia 150. születésnapja alkalmából. Egy nagyon izgalmas műsort dirigál, melyben klasszikus és kortárs zeneművek is szerepelnek.

Igen, egy hete készült el Bella Máté évfordulóra komponált műve, amelyet bemutatunk majd, szerepel a programban Liszt Les préludes-je, Antalffy-Zsíros Dezső orgonára és zenekarra készült, ha jól tudom, itthon még nem játszott darabja, és Bartók 1. hegedűversenye is.

Milyen érzés a Zeneakadémián vezényelni?

Nagyon megtisztelő, hogy a diplomám után azonnal visszatérhetek vezényelni, főleg egy 150. születésnapi koncertre. Diákként is volt lehetőségem a hallgatói zenekarral együtt dolgozni, ami mindig különleges élmény, teljesen más a légkör egy ilyen próbán. Életkorban is közel állunk egymáshoz, adott esetben a barátaimmal próbálhatok, ami nagyon motiváló és segíti a közös munkát.

Van kedvenc zeneszerzője?

Bartók Béla a legkedvesebb számomra. Ez még a zongorázáshoz vezethető vissza, mert az ő zongoraművei érdekeltek a legjobban. Mindig azon mértem le, hol tartok zongorázásban, hogy milyen nehéz Bartók-darabot tudok eljátszani. Aztán a zenekari művei is magukkal ragadtak.

Amikor megkapja a feladatot, gondolkozik olyasmin, hogy mit tudna hozzátenni az eddigi interpretációkhoz, vagy mit szeretne követni, mert az annyira jó?

Nagyon sok szálon fut ez a dolog. Szerintem a legfontosabb az, hogy mire az első próbára kerül sor, kialakuljon egy egyéni elképzelés a darabbal kapcsolatban. Ehhez harmóniailag, ritmikailag, hangszerelésben és minél több szempont alapján el kell sajátítani a darabot. Ha ez megvan, akkor tud belül valami megszületni, és kirajzolódik, hogy nekem mit jelent ez a zene. Szeretem megtalálni, mi az, ami nekem igazán fontos a zeneműben. Minden darabból ki szoktam választani legalább három-négy kedvenc helyet. Ha azok úgy sikerülnek a koncerten vagy előadáson, ahogy szerettem volna, akkor boldog vagyok. Nagy hangsúlyt fektetek ezekre a helyekre a próbákon, azt akarom, hogy tényleg úgy szólaljanak meg, ahogy elképzelem.

Mitől válik valami „kedvenc hellyé”?

Ezt mindig más váltja ki, lehet, hogy van egy váratlan akkord vagy egy szép hangszínváltás. Bármi lehet.

Mekkora a szabadsága a karmesternek az interpretációban olyan esetben, mint például a Bartók-daraboknál, aki pontosan lejegyezte az instrukciókat?

Sokszor nüanszokon múlik, hogy mitől lesz más az előadói felfogás. Például nekem a Táncszvit volt a diplomadarabom Bartóktól. Ebből a népzenei ihletést és a tánc jelleget szerettem volna megmutatni. A táncban és a népzenében mindig ott a szabadság.

Hogy tudja megnyerni egy új zenekar bizalmát?

Általában a próba első szünete előtt eldől, hogy egy zenekar szeret-e egy karmestert, hogy szeretnek-e vele együtt dolgozni. Például akkor, ha azt érzik, hogy hasznos, amit mond, és nem csak feleslegesen ismételgetteti a dolgokat, hogy kitöltse a háromórás próbaidőt. Nagyon hálás tud lenni a zenekar, amikor valódi instrukciók hangzanak el.

Egy jó karmester jó pszichológus is?

Igen, azt hiszem, ezt már sokan megállapították, és igaz. Tudni kell jól megfogalmazni az instrukciókat. Ebben például Takács-Nagy Gábor igazi mester. A kritikát is képes egy pillanat alatt pozitív dologként megfogalmazni.

Mondana erre egy példát?

Nem azt mondja, hogy túl hangos, hanem azt kérdezi: tudjátok ezt még finomabban? Ilyenkor a zenészek nem azt érzik, hogy gyenge, amit csinálnak, hanem azt, hogy még jobb is lehet.

Laikus kérdés, de mit csinál egy karmesterasszisztens?

Egyrészt ő a külső fül, tehát az arányokat hallgatja az árokban vagy a színpadon, amíg a karmester vezényel, hogy tényleg az szól-e, amit a karmester szeretne. Adott esetben cserélnek, előremegy a karmester, és addig az asszisztens vezényel. De az is a feladataim közé tartozik az Operában, hogy a szólamkottába beírjam a karmester kéréseit. Színpadi zenét is kell néha vezényelni, amikor van egy kisebb együttes a színfalak mögött, és monitorra játszunk rá. Látom a karmester kezét egy monitoron, és átveszem az ő tempóját a színpadi zenekarral. Nehézség, hogy én a színpadon pár másodperc késéssel hallom az árokban ülő zenekart, tehát előttük kell járnom, hogy kifelé egyszerre szóljon. 

Mi az, amit el szeretne érni karmesterként?

A szimfonikus és az operarepertoár is érdekel. Természetesen örülnék, ha lehetőségem lenne minél több zenekarral együtt dolgozni Magyarországon. Vannak időszakos mániáim szerzőkkel vagy darabokkal, most például dolgozom az Opera Turandot- és Bohémélet-előadásaiban, így éppen most nagyon szeretnék Puccini-operát vezényelni. Tartósabb mánia például Bartók A fából faragott királyfija. Tavaly Bánk bánt vezényelhettem az Operaházban, ami az eddigi legkomolyabb feladatom volt, remélem, hogy lesz még hasonlóban részem, akár ugyanott. És lehet, hogy még külföldön is szeretnék tanulni.

Mi látszik ebből megvalósulni a közeljövőben?

Tavaly már vezényelhettem Mozart Bastien és Bastienne-t és Menotti A telefon című egyfelvonásosait, ezeket idén is fogom. Továbbá a Parázsfuvolácskát, A varázsfuvola ifjúsági előadását, Mozart A színigazgató című egyfelvonásosát, valamint Csajkovszkij Diótörőjét. Illetve örülök, hogy néhány ifjúsági koncert erejéig visszatérhetek a Pannon Filharmonikusokhoz is.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu