A színidirektor fesztiválnyitó nyilatkozatában elhangzott, hogy Debrecen akkor őrizheti méltóképpen a város nagy szülötte, "a leginkább európai ízlésvilágot képviselő magyar színpadi szerző", Csokonai Vitéz Mihály emlékét, ha rendszeressé teszi a kortárs magyar drámák bemutatóinak mustráját. Hadd állják ki a grémium válogatta vendégelőadások a szakmai kontroll próbáját. Olyan színvonalat kell képviselniük, hogy a fokozatosan nemzetközi seregszemlévé tágítandó fesztiválon a kortárs szerzők műveinek esélyük legyen a nemzetközi repertoárba való bekerülésre.
A szándék tehát perspektívát is kijelöl, s amiként a szakmai tanácskozásokon, előadás-értékelő vitákon kiderült, írói, kritikusi részről egyaránt sürgető feladatként jelent meg az igényesség fogalma. Mindenekelőtt a színházaktól várják el igényes darabok műsorra tűzését - a kommersz, vagy a kényelmi szempontokat figyelembe vevő, könnyed szórakoztatást kínáló színjátékok dömpingjének ellenében.
A drámaírók némileg méltatlankodtak amiatt is, hogy a rendezők a színpadi, dramaturgiai követelményeket jóval meghaladó módon faricskálják össze a darabokat (lásd a Rendezés és/vagy írás, illetve, Kontextus - szöveg és rendezői stratégiák címen zajló szakmai beszélgetéseket), efölött Németh Ákos a műsorfüzetben is elbúsongta (elbúsulta) magát, nem szólva a legújabb jelenségről, miszerint nem egy társulat immár darab nélküli, kollektív szerzői (társulati) játékot kreál. A Kontextus rendező-résztvevői, Csizmadia Tibor, Novák Eszter, a délvidéki Urbán András - Horváth Péter vitavezetésével - egyértelműen a totális függetlenség mellett tették le a voksot, vagyis a darabot (nyers)anyagként kezelik. Kifejezetten jó, azaz paritásos író-rendezői együttműködésről számolt be a tanácskozáson két rangidős színműíró, Hubay Miklós és Szakonyi Károly.
A Deszka színházi program-kínálatát Horváth Péter, Egressy Zoltán és Szilágyi Andor válogatta. Megítélésem szerint, az aradi színház bukaresti-galati-i színművészekkel közös csapatának Schwajda-előadása vitte el a pálmát. A Himnusz román nyelvű előadásán nem véletlenül hangzott el az eredeti darabban (1978) szereplő magyar himnusz helyett az uniós Örömóda, hiszen a "létező szocializmus" államkapitalizmusában nyomorgó prolicsalád akkor ugyan forintban adósodott el, de manapság, a XXI. századi globális kapitalizmus kiszolgáltatott kisemberei az eurós eladósodás évadján is épp olyan lét alatti létet élnek. Hogy aztán a rajtuk erőszakosan "segítő" hatósági közegek "jóvoltából", primitív kis élet(vitel)ük végképp romba ne dőljön.
A két főszereplő, a bukaresti Nottara Színház vezető színészei (Victoria Cocias és Claudiu Bleont) abszurd humor iránti fogékonyságukat torokszorító drámaisággal, tragikus felhangokkal párosították. Lenyűgöző volt az a puritán játékmód - amúgy a nyomorban tengődők hétköznapi tárgyi környezetében -, amit aztán a tragikus vég közeledtén, szimbolikus erejűvé emeltek-sűrítettek.
Fölparcellázott bolygónkon holdtelepesek kerestetnek - íme Tasnádi István szatirikus vígjátékának a kiindulópontja. A Vidor fesztiválon is díjazott Magyar a Holdon (tatabányai Jászai Mari Színház) szerzője vitriolos médiatréning-paródiába ágyazta a Hold-utazást és Hold-telket nyerő, manipulálható munkanélküli magyar házaspár tragikomikus kálváriáját. Árkosi Árpád filozófiai-lélektani mélységekre villantó rendezésében Scherer Péter pazar karikírozással keltette életre a tréning felelőtlen, lelketlen animátorát; a házaspár szerepében Csákányi Eszter és Mucsi Zoltán megejtő iróniával és empátiával alakította az átvert kisemberek örök naivitását, kiszolgáltatottságát, utolsó reményeinek szétfoszlását.
Magam ugyan a Vidoron láttam, de a debreceni mezőny egyik legjobbjaként aposztrofálhatom Kiss Csaba A szerelmes hal című, maga rendezte Csehov-novella-adaptációját (ha ugyan mint klasszikus adaptációt kortárs drámának lehet minősíteni; de tágabb értelemben, miért ne?) A mesterien kidolgozott, keserű komédiában frenetikus bohózati jelenetek során át bomlik ki a történet (ugyanazért az asszonyért egy életen át vetélkedik az álmodozó költő és a földközeli hadnagy), és adja föl a csehovi leckét az élet, a páros magány megannyi veszedelméről, lírával átszőtt humorral (Centrál Színház).
A hagyományos lélektani realizmus ihletettségében, intenzív színészi összpontosítással játszotta el Gyurkovics Tibor kétszemélyes kamaradarabját Karczag Ferenc (Vizsgálóbíró) és Tóth Tamás (paptanár). Az 1973-ban kelt kisregényt a Madách Színház kívánságára írta anno színpadra az író. A szolnoki Szigligeti Színház stúdió-előadásának debreceni játékterén, karnyújtásnyira a szereplőktől, fájdalmas lélektani utazás részesei lehettünk a pontos és plasztikus színészi alakítások nyomán. A rendező Málnay Levente egyetlen, kopott íróasztal mellé telepíti a krimivel fölérő kihallgatást, melynek során a lelkiismeretére hallgató Vizsgálóbíró izgalmas szellemi-lelki párbaj révén jut el a fölismerésig, mennyire vétkes az, aki a bajban hűvösen kívülálló marad, s hogy a rosszul értelmezett küldetéstudat sem mentheti föl a közösséggel, a tanítványokkal szembeni felelősség alól.
A Szabadkai Népszínház Szomorú vasárnap című zenés előadása már Kisvárdán is nagy sikert aratott, magunk leginkább a tragikus sorsú zongorista sorsdrámájának megragadását méltányoljuk Kovács Frigyes színrevitelében. Friss színpadi mozgáskultúra, drámai izzás kötötte le a közönséget a Seress Rezsőt alakító Pálfi Ervin és a Helént megformáló G. Erdélyi Hermina játékában. Müller Péter slágerdarabja sorsdrámává súlyosbodott, nemesült.
A szövegében máig időszerű Czakó Gábor-parabola, a Disznójáték erős megcsonkítását és reklámblokkokkal való - mi tagadás, olcsó - aktualizálását nehezményeztem a Békés Megyei Jókai Színház Fekete Péter rendezte előadásában, annál is inkább, mert a produkció erős momentumait épp az eredeti szövegrészeket játszó színészek - a vendégszereplő Bicskei "Bütyök" István, Hodu József és Reiter Zoltán - markáns játéka jelentette. A különös abszurd misztériumjáték, mely az emberi (állati) ármánykodás, hatalomra törés metaforikus játékát kínálja - a halál, azaz a vágóhíd árnyékában - megérdemelné, hogy a maga eredeti parabolisztikus látomásában kerüljön közönség elé.
Tarka képet mutat a kortárs dráma ama szegmense, amennyi egy hét leforgásába "belefért". A debreceni Deszka-kezdeményezésnek lassan ki kell forrnia, s a seregszemle, remélhetőleg, dráma és színház egymásra találásának fontos fórumává növi ki magát az eljövendőben.
