Térfoglalás

Egyelőre azonban lépésenként megteremti a maga egyéni karakterét. Neves művészeti kurátorokat kér fel, amerikás filmproducert hív a megnyitóhoz, fotós világklasszisokat és jónevű kortársakat állít ki.

Az első tárlat, A fénnyel rajzolt nő témaválasztása inkább kósza ötlet, mint átgondolt koncepció. Végy két nagy nevet a nemzetközi porondról, tegyél hozzá néhány tehetséges kortársat és válogass úgy, hogy az eredmény ehető legyen. Munkácsi Márton és André Kertész itthon elérhető fotográfiái sokkal izgalmasabb kérdéseket is fölvetnek, mint azt, hogy milyen a jó nő és hogyan fotózható. Puskával verébre lövés esete forog itt fenn, mert bár a galéria missziójának érzi, hogy bemutassa az évtizedeken át alig vagy csak szakmai körökben ismert, de kint világhírű magyar származású művészeket, ebből a néhány képből most sem tudja meg a néző, miért örülünk Martin Munkacsi ismerős hangzású nevének.

A hozzájuk passzított mai anyag viszont egészen jól összeérett. A jó ötvenes Tóth György egymásra fotózott, angyalszerű aktjai és pucér testükbe zárt csodalényei, a divatfotós Dobos Tamás artisztikusan perverz beállításai, az egészen fiatal Puklus Péter képein a rész és egész bonyolult hálózatának egy-egy költői villanása finoman körüljárja a nő mai képét, beleépítve a fotókba titokzatos, elmosódó emlékek és a kiélesedő részletek csatározását. Az összkép azért megmaradt a szépség fogalmán belül, talán belefért volna egy kis határátlépő bátorság, rútban szépet mutató őszinteség. De így is kerek, stílusos, izgalmas.