Tervek a tabáni fürdőparadicsomról
A Tabán építészeti rendezéséről bár már 1870-ben döntés született, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) csak 1895-ben bontatta le a Szent Katalin templom plébániáját, illetve kezdte el a 30 méter szélesre tervezett új budai körút nyomvonalában álló házak felvásárlását. A kezdeti "15 éves lendület" azonban pár hónap alatt teljesen elfogyott. Bárczy István polgármester felvetésére az önkormányzat legközelebb csak 1909. június 22-én foglalkozott újra a kerület rendezésének kérdésével. A fürdővárossá átalakítani kívánt Tabán új utcaszerkezetének megtervezését ugyanis ekkor bízta a városi testület Warga László műegyetemi tanárra és Devecis Ferenc műszaki tanácsosra.
Az építészek úgy vélték, hogy 12,3 millió Korona értékben további 217 ingatlan kisajátítására kell, hogy sor kerüljön; ami a kamatveszteségekkel együtt, összesen 22,8 millió Korona közpénzt emésztenének majd fel. A tetemes kiadással járó, 10 évig tartó építkezés ? az előzetes kalkulációk alapján ? ráadásul veszteséges urbanisztikai beruházásnak ígérkezett: Warga ugyanis úgy számolt, hogy területrendezés alá bevont 82734 négyszögölből mindösszesen csak 40160 négyszögölnyi területet tud majd csak Budapest értékesíteni a közel ugyanekkora területűre tervezett közterek, parkok és közutak nagysága miatt-, ami 17,2 milliós bevétellel számolva, 5,6 millió Korona veszteséget jelent majd fővárosnak. Mivel a Tabán területrendezését már nem akarta tovább elodázni sem a kormány, sem az önkormányzat; így a Belügyminisztérium 1910. június 26-án kelt 95.072/1910 számú határozatában, a fővárosi közgyűlés pedig december 23-án végre elfogadta a kerület rendezési terveit- a várható anyagi veszteségek ellenére is.
Az elveszített első világháború, majd a trianoni békediktátum következményei miatt Budapest vezetése legközelebb csak 1930-ban állított fel egy ad hoc bizottságot a Tabán problémáinak előkészítésére. A törvényhatósági bizottság kezdetben nem sokat tett az ügy előremozdítása érdekében. Cselekedetük hamar kimerült, a dr. Schuler Dezső jegyezte, Adatok a Tabán történetéhez és rendezéséhez című könyv megjelentetésében, amelynek legfőbb megállapítása szinte csak annyi volt, hogy "a kisajátítások és a bontások következtében az 1838-ban még 762 házzal büszkélkedő Tabán, 1931-re már csak 460 házas ingatlanállománnyal rendelkezett, amelyből 261 épület számított többszintesnek."
Tetézte a hivatal inkompetenciáját, hogy a városvezetés először nem az új, s egyben szélesebb Attila körút megépítésével szerette volna a munkálatokat elkezdeni, hanem a Gellérthegy északi oldalába szánt, úgynevezett Tranzverzális (ma Hegyalja) közúttal; amelynek dőlésszögét 3-5 százalékban, szintjét pedig a Sánc utca sarkától 4 méterrel lejjebb állapították meg. Pár hónapos fejvakarást követően a bizottság nagy nehezen rájött, hogy az addig érvényben lévő Warga-féle szabályozási tervben sohasem szerepelt a közgyűlés által megálmodott új nyomvonal, így 1933. május 6-án az önkormányzat tagjai (a bizottsággal karöltve) nemcsak, hogy elvetették a régi beépítési tervet, hanem egyben arra is megkérték a mérnököt, hogy az újabb logisztikai elvárások/kihívások alapján tervezze át "mesterművét". Az új Warga-féle terv azonban ismételten nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mivel az építész a fő hangsúlyt a Tabán pesti oldalán képezte ki, így a kritikusok szerint a reorganizáció alá bevont kerület Lánchíd és Krisztinaváros felé eső területei elnagyoltak, leendő forgalma pedig "egyirányú" lett. Az egyre sürgetőbbé váló közlekedési korridor kiépítése miatt az új terveket gyorsan a polgármesteri hivatal III-as ügyosztályával készítették el.