Az infografikák egyszerre tartalmaznak információt, üzenetet, és kápráztatják el a szemet: sokkal több tényanyag átadására képesek, mint egy egyszerű szöveg, vagy mint egy fotó. Ezért is választotta a két kurátor az alkalmazott grafika trendi válfaját.

?Másfél év kutatómunka eredménye látható a falakon? ? mondta Dobó Gábor. Bár A Tett című folyóirat csupán egy évig, 1915 és 1916 között volt elérhető, fontos darabja volt a korabeli médiának, hiszen nyíltan ellenezte a háborút. “Fontos volt számukra a lap kritikus vizsgálata, és hogy rámutassanak a benne rejlő ellentmondásokra, önellentmondásokra”- fejtette ki a kurátor.

tett1

Letisztult vonalakkal és átlátható struktúrával alkotta meg Rudas Klára azokat az infografikákat, amelyek a Kassák Múzeumban a tárlatok teljesen új dimenzióját hozták létre. Az ábrák megértését egy füzet segíti, amely az információkat és adatokat tartalmazza. Ezeket, ha egy hétköznapi tárlaton lettünk volna, a kiállított tárgyak mellett találtuk volna meg. ?A Jelzés a világba nem arról szól, hogy a látogató vitrinekben megcsodálja A Tett különböző számait, hanem arról, hogy a megadott információk alapján ő maga fedje fel az összefüggéseket? ? magyarázta Dobó.

tett3

A Tett nem volt a korabeli kritikusok kedvence, ezt bizonyítja az a cikk is, amely a lap megszűnését élteti. Az elítélő szavakat egy másik grafikán is feltüntették a kurátorok, és egyben azt is szemléltették, hogy ezek milyen mintákba rendeződtek. Egy-egy panelben figyelhető meg az, ahogy a kortársak hol gyerekesnek, hol pornográfnak nevezik mind Kassákot, mind az avantgárdot. ?A kritikusok visszatérő panelekkel dolgoztak, nagyon hasonlókkal, mint amiket Adyra alkalmaztak évekkel korábban? ? mutatott rá Dobó Gábor. Ellenpólusként a művész a háború kezdetén tett kijelentéseit is mintákba rendezték, amelyekből egy háborút éltető Kassák-kép rajzolódott ki. Hatalmas kontrasztot mutat be az az infografika, amelyen 25 sajtóterméken keresztül elevenítették fel Dobóék az első világháború médiáját. Ezen egyszerre figyelhető meg a szerb és olasz frontokon elért sikerekről beszámoló ?Az Est? című lap és a veszteségekről és halottakról szóló A Tett első oldala.

A legnagyobb installáció egy külön teremben kapott helyet. Az ember egész látóterét betöltő ábra A Tett internacionális különszámát mutatta be. A közölt francia, angol, német, olasz, szerb és belga művek eredetijét is kiállították, így a látogató találkozhat Apollinaire, G. B. Shaw és Walt Whitman kötetekkel is, de Ivan Meštrović Pietáját is eredetiben csodálhatja meg. Nem csak azért választották ezt a számot a részletes bemutatásra, mert rengeteg ponton kapcsolódik a nemzetközi trendekhez, hanem azért is, mert emiatt tiltották be 1916-ban, ?hadviselés érdekeit veszélyeztető? tartalomra hivatkozva.

tett2

Dobó Gábor tervei szerint hasonló módon fogják bemutatni Kassák Lajos többi lapját is. Ő a ?Dokumentumból? írja a doktoriját, míg Szeredi Merse Pál, a másik kurátor a ?Ma? kutatásával foglalkozik, így ezekből is biztos születik tárlat. Mindez persze csak a ?Jelzés a világba? szeptember 27-ei zárása után jöhet létre.

Fotók: Gál Csaba