A Vidnyánszky Attila rendezésében, Tarpai Viktória címszereplésével készülő film a vándorszínészet hőskorát idézi fel.

A Déryné Program egyik
alappilléreként megalakult Déryné Társulat olyan klasszikus, nagyobb arányban
magyar szerzők műveit viszi színre, amelyek az érték és az élmény
határmezsgyéjén fogalmazzák meg a mai világ számára mértékadó
gondolatvilágukat.

Tavaly szeptemberben mutatták be a Déryné ifjasszony című előadást, amely a magyar nyelvű színjátszás születésének reményekkel és sikerekkel, nélkülözéssel és küzdelmekkel teli világába kalauzolja a nézőket.

A darabválasztás tükrözi a Déryné Program küldetését, hiszen a kezdeményezés célja, hogy azok a térségek is minőségi színházi élményekkel gazdagodjanak, ahol a kultúrához való hozzáférés kevésbé biztosított. Az alkotóközösség Déryné ifjasszony című előadásának filmre vitelével új csatornán keresztül igyekszik minél szélesebb kör számára elérhetővé tenni a művet.

– Déryné a kőszínház előtti világ legnagyobb magyar színésznője. Abban a hőskorban, amikor a magyar színházi élet megerősödött, intézményesült, amikor színházak sokasága alakult meg, Dérynének csodálatos, hittel és küldetéstudattal teli szerepe volt, amit messzemenőkig következetesen képviselt – mondta Vidnyánszky Attila.

Az előadáshoz hasonlóan a tévéjáték címszerepét is Tarpai Viktória alakítja, partnerei Janka Barnabás, Szemerédi Bernadett, Széplaky Géza, Fabók Mariann, Horváth Márk, Dánielfy Gergő, Vas Judit Gigi, Havasi Péter, Turi Bálint, Losonczi Kata, Dányi Krisztián, Ivaskovics Viktor, Habodász István, Kárpáti Barnabás és Gulyás Gabriella.

A történetet csaknem százfős stábbal a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán és a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben veszik fel.

A produkció vezető operatőre Tóth Zsolt, fővilágosítója Szucsik József, vezető hangmérnöke Pongrácz Péter Huba. A tévéjáték producere Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

Fotók: Majnik Zsolt