Tévépremierekkel búcsúzik a nyár

Nem fogunk unatkozni a tévé előtt, számtalan premier vár minket a nyár végén: augusztus 27-én mutatja be a Duna World a kalandos sorsú Tóásó Előd életének dél-amerikai epizódjáról készült filmet, amelyben a főszereplő maga mondja el, miként élte túl a világ egyik legkeményebb börtönét és jutott haza Bolíviából. A következő két hétben további dokumentumfilmek bemutatóját is láthatjuk.

Számtalan dokumentumfilmeknek lesz bemutatója a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjában készült alkotások közül, így a páneurópai pikniket közelebb hozó Európa álma, illetve az elítéltek és gyerekeik közötti kapcsolatot vizsgáló Börtönárvák című alkotás is látható lesz a közszolgálati televízióban.

PREMIEREK:

A természet magyar fotósai – Kudich Zsolt és Zsirmon Réka, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Násfay Béla, Potyó Imre (rendezte: Zachar Zita)

A tudományos ismeretterjesztő sorozat ötperces epizódokban mutat be magyar természetfotósokat, szeretett természeti értékeiket és tájaikat, elkísérve őket egy-egy munkanapra. Duna Tv, augusztus 17., csütörtök, 13.35, 13.40, augusztus 24., csütörtök, 13.45, 13.50, augusztus 26., szombat, 13.35

 

Világ-mesék – A farkas hálája, A csengettyűs lábú kecske, A boldog család (rendezte: Cakó Ferenc)

A homokanimáció a nemzetközi népmesék végtelen tárházát felhasználva hozza közelebb a világot a gyerekekhez. M2, augusztus 19–20., szombat–vasárnap, 14.30, augusztus 26., szombat, 14.30

 

Európa álma (rendezte: Szalay Péter)

A dokumentumfilm olyan embereket mutat be, akik egymást nem ismerve, más-más időpontban és helyen mégis azonos módon cselekedtek a páneurópai piknik idején. M5, augusztus 19., szombat, 20.15; ismétlés 5.05

 

Ahány király, annyi mese – A Bújócskakirály (rendezte: Szederkényi Bella)

Ebben a mesében a királyok mások, mint a többiben: kicsit furcsák, kicsit megrögzöttek. M2, augusztus 20., vasárnap, 10.55; az első rész (A könyvgyűjtő király) ismétlése: M2, augusztus 20., vasárnap, 14.30

 

Magyar szentek és boldogok – Szent László király (rendezte: Jankovics Marcell)

Jankovics Marcell sorozatának újabb epizódja a Szent Lászlóról szóló mondákat dolgozza fel, akihez legendák sora fűződik. Duna World, augusztus 20., vasárnap, 15.20

 

Börtönárvák (rendezte: Litauszki János)

Dokumentumfilm az elítéltek és gyerekeik közötti kapcsolat megújításáról, a traumák enyhítésére szolgáló mesterterápiáról. Duna World, augusztus 27., vasárnap, 15.00

 

A Tóásó-dosszié – Túlélve Bolíviát (rendezte: Lukács Csaba)

Dokumentumfilm a világ egyik legdurvább börtönében öt év, tíz hónapot töltő Tóásó Elődről. Duna World, augusztus 27., vasárnap, 21.35