Thealter metamorphosis Szegeden

Egyéb

Július 23-27. között rendezi a MASZK Egyesület a XVIII. Thealter Fesztivált. A szervezők tájékoztatása szerint erre az esztendőre olyan tematikát választottak, amely éppúgy beszél a fesztivál gazdáiról, rendezőiről, munkatársairól, önkénteseiről, a városról és az elmúlt közel húsz esztendőről, mint a fellépő színházakról, a benne dolgozó művészekről, hazaiakról és külföldiekről egyaránt. De sokat mond el a színház egyik legnagyobb csodájáról is: az átváltozás és az átváltoztatás képességéről.
 
A változás érinti tehát a fesztivál nevét, struktúráját és a metamorfózis jegyében készülnek a MASZK Egyesület menedzsmentjében a fesztiválon bemutatásra kerülő új művek, de ez a téma a vezérfonala a meghívott előadásoknak, valamint a kísérőprogramoknak is.
 
 

A szervezők 2003 óta különös figyelmet fordítanak a Balkán és Kelet-Európa izgalmas, újító alternatív társulataira. A tervek szerint idén érkeznek fellépők Ukrajnából (Penoplast), Csehországból (Divadlo Continu), a horvát Bacaci Sjnekitől a tavalyi BITEFen a zsűri különdíját elnyert előadása, az Ex-position lesz látható, az East West Center (Bosznia -Hercegovina) társulat az Osztályellenség-adaptációjával jelentkezik, míg a holland Space Színház a Holland cunami című, az idei LOW holland-flamand Kultfeszten osztatlan sikert aratott produkciójával jön.

 
A szervezők további tervei között szerepel, hogy meginvitálják a Pintér Béla Társulatot, a Jászai Mari című monodrámát Menszátor Héresz Attila mutatja be, Rudolf Hess tízparancsolata címmel az Aradi Kamaraszínház és a szegedi Hetek Csoportja közös produkciója is színpadra kerül, de láthatja a közönség az Ádám, ÁDÁM és ádám című előadást, melynek rendezője Czeizel Gábor, a zenei csemegéket kedvelőknek pedig egy Barokk Operával igyekeznek meglepetést szerezni.
 
A MASZK menedzsmentjében készülő új előadások: Compagnie József Trefeli: OOOpheus, Döbrei Dénes-Varga Henrietta: Csend-ért, Urbán András Társulata: Turbo Paradiso.
 
A tizennyolc éves Thealter nemzetközi színházi fesztivál ebben az évben szeretettel várja az érdeklődő tíz-tizenhét éves gyerekeket és fiatalokat Maszkaland elnevezésű gyerek- és ifjúsági szigetére. Július 23. és 27. között öt kreatív műhely, színházi előadások, koncert, filmek, számtalan meglepetés kifejezetten a kisebbeknek szól. Tervezett fellépők: Focus Műhely Gyerektársulat, Dvorák Gábor pantomimművész, Makám, Kolibri Színház, valamint a Gyerekszem Filmfesztivál díjnyertes filmjei, Metamorfózis labirintus, Gyerekszáj Rádió, Átalakulás Kuckó és még sok meglepetés.
 
Ekisfeszt Akadémia címmel a JATE Klub ad otthont a nézőként és fellépőként is az egyetemistákra, főiskolásokra koncentráló programsorozatnak, melynek része egy színházi kisesszé írói pályázat is, melyben a neves bírálók - Szilasi László irodalmár, Szijj Ferenc költő - mellett a közönség is kedvencet választhat. A képzőművészeti programokkal, felolvasóestekkel, közönségtalálkozókkal gazdagított eseménysor gerincét egyetemi színházak előadásai adják, meghívottak a Feleselők Színpad (Veszprém), Jesz-Jannus Egyetemi Színház (Pécs), Konzervartaudrium (Debrecen), Kvázi Kollektív (Budapest), Radikális Szabadidő Színház (ELTE, Budapest), Szesz-Szegedi Egyetemi Színház.
 
És még egy fontos újdonság: először, de a szervezők reményei szerint nem utoljára, Szentesen vendégszerepel a Thealter: felolvasó-színházi előadást, koncerteket és a Compagnie József Trefeli OOOrpheus című előadásának vendégjátékát élvezheti a közönség július 18-án, pénteken.