Thomas Cranmer máglyán fejezi be életét

Egyéb

Az angol főpap, egyházreformátor Aslacton-ban született 1489. július 2-án. Cambridge-ben teológiát tanult, majd ugyanott tanított. 1523-ban szentelték pappá, 1528-ban megismerkedett VIII. Henrik angol királlyal, s ez döntő fordulatot hozott az életében, 1532-ben ugyanis canterbury érsek lett, s ő volt az első protestáns érsek e tisztségben. Magas egyházi méltóságában sikerült keresztülvinnie VIII. Henrik válását, s ő eskette össze a királyt Boleyn Annával. Kezdeményezte az angol egyházjog reformját, s kidolgozta az anglikán államegyház (Rómától való elszakadása) elvét és szertartásrendjét, amelynek alapján a király 1534-ben Anglia egyedüli világi és egyházi fejének nyilvánította magát. VIII. Henrik halála után az ország egyik régense lett, s befolyását VI. Edward alatt is megtartotta, irányításával terjedt a reformáció Angliában. 1548-ban kidolgozta az anglikán katekizmust, eltörölte a cölibátust (maga is megnősült). I. Mária katolikus restaurációja idején bebörtönözték, s mint eretnek máglyán halt meg.