Hogyan találtál rá Petőfi Sándor egyetlen drámájára?
Tasnádi Csaba, a nyíregyházi színház igazgatója talált rá, és ő javasolta nekem, hogy rendezzem meg. Amikor elolvastam, örömmel mondtam igent a felkérésre, ekkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy egy nagyon izgalmas darabról van szó, amelyet feltehetően azért játszanak ritkán, mert kiegészítésre szorul. Hiába beszélünk mind színházilag, mind gondolatilag gazdag anyagról, abban a formában, amelyben Petőfi az utókorra hagyta, nem lehet színpadra állítani.
Mi volt az első benyomásod a szöveg alapján?
Az, hogy Petőfi, aki rengeteg Shakespeare-művet fordított, tulajdonképpen kísérletet tett arra, hogy az angol drámaíró királydrámáinak dramaturgiáját átültesse, és megpróbálja működtetni a magyar történeti környezetben. Az pedig, hogy egy adott történelmi időszakba helyezte a művet, csak ürügyként szolgált, hogy a saját korának a visszásságairól és hatalmi mechanizmusairól beszéljen. Így született egy darab, amely Shakespeare királydrámáihoz hasonlóan tartalmaz bosszút, van benne szerelemi és családi szál, illetve súlyos dolgokat mesél el emberi viszonyokról és politikai, hatalmi játszmákról. Sőt megtalálható benne Petőfi véleménye arról, hogy miért nem fog ez az ország soha egyről a kettőre jutni ? így hát tulajdonképpen mind az emberi, mind pedig a politikai vonatkozását és üzenetét tekintve erős darabról van szó, amelyhez hozzá kellett nyúlni, hogy színpadilag is működjön.
Sediánszky Nórával és Peer Krisztiánnal modernizáltátok-átigazítottátok az előadásszöveget. Ez milyen lehetőségeket kínált a rendezés szempontjából?
Ez teljesen szokványos dolog, nagy hagyománya van, hogy klasszikus darabokat mai színpadra szabunk. Elég, ha csak az utóbbi évek Mohácsi-rendezéseire gondolunk, aki számos 19. századi és 20. század eleji művet varázsolt szinte teljesen újjá. A mi esetünkben élesen kettévált a mű, abból a szempontból, hogy a már említett családi szálat csak le kellett ?porolni?, a politikai, történelmi szállal kapcsolatban viszont hiába voltak világosak Petőfi szándékai, a szövegek csupán nyomokban voltak megfelelőek a színpadra állításhoz. Így Petőfi szándékait kibontva teljesen új szövegeket kellett írni. Ebben Sediánszky Nóra dramaturgon kívül Peer Krisztián író és költő volt segítségemre, és így tulajdonképpen teljesen új jelenetek születtek, amelyek rendkívül izgalmasan feleselnek, illetve működnek együtt a már eredeti szövegekkel.
Tehát tovább görgettétek Petőfit?
Igen, de én mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az ő szándékai mentén.
A történet 1130 körül játszódik, válságos, viszályokkal teli történelmi pillanatban. Hogyan tudtad úgy színpadra alkalmazni a darabot, hogy ne legyen korban távoli a nézőtől? Mi segíti a kortalanság érzését?
Minden jó történelmi darab kortalan, teljesen függetlenül attól, hogy hozzá kell-e nyúlni a szövegéhez, vagy sem. Petőfi sem II. Béla koráról akart beszélni a műben, hanem részben a sajátjáról, részben pedig az országban megállás nélkül zajló, rettenetes módon ismétlődő mechanizmusokról. Az előadás során is egy nagyon élő és követhető történetet láthat majd a közönség, olyat, melyben mai dühvel, cinizmussal és humorral dolgozunk.
Mit jelent számodra ez a darab? Milyen reakcióra számítasz a közönség részéről?
Remélem, hogy a közönség jól fog szórakozni és a végén indulatos lesz, ez ugyanis egy indulatos darab, és az előadás is olyan, függetlenül attól, hogy számos pontján nevetni lehet. Nekem szakmai szempontból is fontos volt ez a munka, mert először végeztünk ilyen mértékű újragondolást egy szöveggel. Emellett nekem az is fontos, amiről szól: arról, hogy a hatalmi játszmák milyen rettenetesen pusztítóak tudnak lenni két ember viszonyában ugyanúgy, mint egy ország életében.
(Szöveg: Filákovity Radojka)
