000_36FD9GA (1) 169.jpg

Tilda Swinton már biztosan Arany Medvét kap Berlinben

A 64 éves skót származású színésznő kapja a 75. Berlini Filmfesztivál tiszteletbeli Arany Medvéjét életműve elismeréseként.

„Tilda Swinton munkássága lélegzetelállító. A mozi világába rengeteg emberséget, humort, stílust, intelligenciát hozott a játéka, személye kitágítja a világról alkotott elképzeléseinket. Modern filmes példaképünk Tilda, és régóta része a Berlinale családjának” – mondta Tricia Tuttle fesztiváligazgató.

Mint Swinton emlékeztetett, a Berlinale volt az első filmfesztivál, amelyen a karrierje során megfordult, 1986-ban, akkor még a Caravaggio című filmmel – akkor egy Ezüst Medvét vihetett haza a film stábja. 2009-ben már a nemzetközi zsűri tagjaként vehetett részt a nívós filmes eseményen, pályafutása során összesen 26 filmje szerepelt a fesztiválon.

Tilda Swintont az utóbbi időben Pedro Almodóvar A szomszéd szoba és Wes Anderson Asteroid City című filmjében láthatta a közönség, de korábban főszerepet kapott Jim Jarmusch Halhatatlan szeretők című filmjében, valamint ő alakította a Narnia krónikái-sorozat fehér boszorkányát.

A díjat 2025. február 13-án, a nyitóünnepségen adják át.

Ez is érdekelheti

November 5-én történt

„A riporternél az empátia, a tolerancia alapkövetelmény, amint az kéne legyen a civil életben is” – vallja a ma kilencvenharmadik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, Vitray Tamás, akinek olyan emlékezetes tévéműsorok fűződnek a nevéhez, mint az Ötszemközt, a Kapcsoltam, a Csak ülök és mesélek, a Telefere és a Hogy is van ez?.

Szeptember 25-én történt

„A színészeket azért fizetik, hogy önzőek és egocentrikusak legyenek” – fogalmazta a ma nyolcvanegy éves Oscar- és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, Michael Douglas, akit olyan feledhetetlen alkotásokban láthattunk, mint a Fekete eső, a Tőzsdecápák, a Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön, az Összeomlás és a Rózsák háborúja.

Hosszú évek után térnek vissza a brit filmek Budapestre

Március 20. és 23. között a Puskin moziban kerül megrendezésre a Brit Filmnapok, a British Council és a BIFF (Budapest International Film Festival) közös programja. A nyolcfilmes válogatásban a legnagyobb fesztiválokról érkező kortárs brit nagyjátékfilmek, két dokumentumfilm és két, a legendás manchesteri zene- és bulikultúrát megidéző alkotás kapott helyet a 2000-es évekből.

Először kapta megosztva két alkotás a spanyol filmakadémia fődíját

A spanyol filmakadémia által kiosztott Goya-díjak 39 éves történetében először kapta megosztva két alkotás a legjobb filmnek járó kitüntetést a Granadában rendezett, vasárnap hajnalig tartó gálán.