Tini szereplőket keres Nemes Jeles László új filmjéhez

Egyéb

Várhatóan nyáron kezdődik az Oscar-díjas Saul fiát és a Napszállta című filmet is jegyző Nemes Jeles László új filmjének forgatása. A magyar–francia–német–brit koprodukcióban készülő, Árva című alkotáshoz jelenleg zajlik a szereplőválogatás.

A produkció 10–13 éves fiút keres a főszerepre, valamint egy 10–13 éves lányt az egyik kiemelt szerepre. Budapesten már folyik a szereplőválogatás, amelyet hamarosan kiterjesztenek vidékre, valamint Erdélyre és Kárpátaljára is.

Nemes Jeles Lászlót kiemelte: új filmjében örömmel dolgozna együtt olyan ösztönös, fiatal tehetséggel, akinek ez a szerep szinte a vérében van, és nem akadály az sem, ha eddig még nem volt kamera előtt. „Arra bátorítanék mindenkit, aki érez magában kedvet, erőt, indíttatást, hogy egy pillanatig se várjon, jelentkezzen a válogatásra, akkor is, ha eddig inkább zárkózott volt! Bízom benne, hogy mihamarabb megtaláljuk a főszereplőt, akire úgy fogok tekinteni, mint alkotótársra” – tette hozzá a rendező.

Az Árva története 1957 tavaszán játszódik Budapesten, ahol az emberek alig tértek magukhoz az 1956-os harcok óta. Andor, a 12 éves kisfiú, akit anyja egyedül nevel, azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer majd visszatér. Egy nap megjelenik egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja, de a fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent, aki beköltözik hozzájuk. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, a fiú elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.

„A családom története miatt különösen fontos nekem ez a film. Évek óta foglalkoztat a második világháború utáni világ, az emberi sorsok titka és útvesztője a huszadik század elnyomó rendszereiben. Egy gyerek szemszögéből különösen érdekes az emberek lelkébe is beszüremkedő diktatúra – főleg, ha a gyerek családi története egy görög tragédiára emlékeztet” – mondta el Nemes Jeles László.

Az Árva forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, producere Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre Erdély Mátyás, jelmeztervezője Flesch Andrea, hangmestere Zányi Tamás, vágója Politzer Péter, casting directora Zabezsinszkij Éva. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Pioneer Pictures gyártásában valósul meg.

A képen Nemes Jeles László forgatás közben.