Tiszán innen, Dunán túl

Egyéb

Országszerte 10000 diákot mozgósított a Tiszán innen, Dunán túl elnevezésű népdalverseny, amelynek fővárosi döntőjében a korábbi selejtezők legjelesebbjei vehetnek részt. A tíz órakor kezdődő megnyitón az élő népdalkincs megjelenítése mellett megismerkedhetnek a vendégek a Pestszentlőrinc- Pestszentimre önkormányzata által támogatott lengyel hagyományőrző társulat programjával is. A színvonalasnak ígérkező verseny eredményhirdetésére három órakor kerül sor. A győztesek ismertetése után a résztvevők táncházon vehetnek részt, amely méltó és jókedvű lezárása lesz a népdalénekes tejetségek találkozójának.

 


mtf.hu_250x250.png
(Forrás:mtf.hu)

A megmérettetés ideje alatt érdekes programokkal készülnek a versenyző diákoknak, hiszen kézműves foglalkozásokon, izgalmasnak ígérkező tárlatvezetéseken és parlamenti látogatásokon vehetnek részt.

 

Tavaly 170 produkciót, 581 résztvevő, három helyszínen zajló magas színvonalú bemutató, számtalan kísérőprogram, ünnepélyes megnyitó jellemezte az ország minden területéről érkező versenyzők találkozóját.