A végig magas színvonalú, minőségi programokat kínáló PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál alighanem egyik legélvezetesebb eseménye a Petr Hruška cseh költővel folytatott beszélgetés volt. Pár éve megjelent, Mondom neked című verseskötetének fordítója, Vörös István író, költő, műfordító kérdezte, szakítva az irodalmi események olykor kissé unalmas, kizárólag a szakmát érintő stílusával.
A cseh költészet napjainkban való helyzetére irányuló kérdést Hruška jó érzékkel válaszolta meg: úgy látja, hogy a cseh költészet a témák tekintetében változáson megy keresztül, valamint a belső energiák szempontjából is átalakulás figyelhető meg. Nem kevés iróniával jegyezte meg – részben utalva az otthonára, Ostravára –, hogy
„a cseh költő annak a megtestesítője, aki a gyárak körül bolyong, nézi a kéményeket, de soha életében nem dolgozott gyárban.”
Vörös István a kötetfordításról elmondta, hogy elolvasta a szöveget, és egyszerre érezte, hogy mindent ért, de közben semmit sem: Hruškához fordult segítségért, melynek eredménye hosszú e-mailekből álló levélváltás lett egy-egy szó vagy jelző pontos jelentéséről.
Hruška az elméleti fejtegetések helyett elődjeihez, Hašekhez, Ota Pavelhez vagy Hrabalhoz méltóan a legegyszerűbb történetet is hihetetlen fordulatokban bővelkedő, a tanulságot az élet abszurditása felől levonó meseként mondta el – például azt, amikor egy héttel a leadás határideje előtt, Ostrava és Brno között elveszítette kéziratát.
A Revolver nevű cseh lap azzal a feladattal bízta meg Hruškát, hogy egy éven keresztül minden nap írjon egy mondatot, hogy a keletkezett szöveg majd a lap mellékleteként jelenhessen meg. „Naplóként írtam, füzetbe, kézzel” – mondta a vonaton felejtett szövegről. A szerkesztőség ösztönzésére újságban és egyéb hírcsatornákon keresztül hirdették, hogy keresik a kéziratot, mire rengeteg megkeresés és felajánlás érkezett.
E-maileket, sms-eket küldtek a költőnek, megállították az utcán, próbáltak megoldást találni a helyzetére, az elhagyott mondatokra. Idővel az emberek a Facebookon kezdtek mondatokat gyűjteni neki.
„Rájöttem, hogy ez a társadalom, amit valójában nem érdekel a költészet, lehetőséget kapott arra, hogy kulturális téren megnyilvánuljon” – összegezte, majd hozzátette, ezt az időszakot pokolként élte meg, mire Vörös István szarkasztikusan megjegyezte: a pokolról eddig más fogalmai voltak.
A későbbiekben Ivan Wernisch-ről folyt a beszélgetés. Mindkét jelenlévő egyetértett abban, hogy az egyik legjelentősebb cseh költő. Wernisch különben – szintén Vörös István jóvoltából – elérhető magyarul: Út Asgábádba című kötete ebben az évben jelent meg nálunk.
„Wernisch a legnagyobb misztifikátor a cseh irodalomban. Egy olyan valakiről próbálok meg írni egy közel hétszáz oldalas monográfiát, aki sok mindent kitalált” – hangsúlyozta Hruška.
A végig lendületes és izgalmas beszélgetést a felolvasott versek tették még emlékezetesebbé.
Nyitókép: Petr Hruška, fotó: Vojtěch Havlík
