Tíz art mozi, 100 millió
| Halász János Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu |
?2011 óta írják ki ezt a technikai fejlesztési pályázatot azért, hogy fennmaradhassanak az önkormányzati támogatásban működő art mozik, amelyek elsősorban magyar és európai filmeket mutatnak be?? mondta el Halász János kultúráért felelős államtitkár. A politikus hozzétette:2011-ben 9, 2012-ben 10 és idén szintén 10 moziterem nyert támogatást. Összesen 300 millió forintból 29 terem állt át digitális vetítésre, de mindegyik intézménynek meg kellett tartania a 35 milliméteres vetítőt is.
Idén Komárom 10 millió, Sárospatak 12,5 millió, Szolnok 10 millió, Debrecen 9 millió, Székesfehérvár 10 millió, Szarvas 10 millió, Szeged 9millió, Szigetszentmiklós 10 millió, Zalaegerszeg 9 millió, Nyíregyháza pedig 10 millió forintos támogatásban részesült.
Az art mozik digitalizációjára azért van szükség, mert 2013. január elsejétől a hagyományos filmtekercsek eltűntek és a filmforgalmazók csakis digitális tekercseken terjesztik az alkotásokat. 2011-től a magyar kulturális tárca előkészítette az art mozik digitális fejlesztéséről szóló rendeletet, amely 100 millió forintos összeg elosztásának szabályait rögzítette.
?Azért adtuk be a pályázatot, hogy fennmaradjon a mozi? ? mondta el az esemény sajtótájékoztatóján Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Továbbá emlékeztetett arra, hogy a város ?új utakon jár?, hiszen ?a kultúra területén egyre nagyobb szerepet vállal?.
?A digitalizálás után reméljük, megnő a nézőszám és nagyobb bevétel is befolyik a filmekből? ? fejezte ki reményét Kovács Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatóhelyettese, aki hangsúlyozta: az új rendszer nagy előnye, hogy a digitális átállás kiküszöböli a filmkópiák minőségi romlását, továbbá a merevlemezes mobilrendszer költséghatékonyabb is, hiszen ezáltal megspórolják a tekercsek utaztatásának költségeit.
| Kovács Ferenc |
Idén változás a korábbi évekhez képest, hogy nem volt kizáró feltétel, ha a pályázati önkormányzati mozi nem rendelkezett art minősítéssel. Ilyen esetben csupán arról kellett nyilatkoznia, hogy a támogatási szerződés megkötéséig megszerzi ezt a minősítést, valamint vállalnia kellett, hogy a fejleszteni kívánt termet a befejezéstől számított két éven keresztül art funkcióval működteti. Ezzel a tárca hozzájárult az art mozik életben tartásához, illetve lendületet adott ahhoz, hogy műsor-struktúrájukban az amerikai filmek helyett a magyar és európai alkotásokat részesítsék előnyben.
A program jövőre is folytatódik, így az utolsó, körülbelül 12 analóg vetítési technikával rendelkező terem is át tud állni a digitális vetítésre. Ezért a jövő évi költségvetési törvénybe is 100 millió forint szerepel erre a célra.