Tíz bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, amely Tamási Áron- és Kodály Zoltán-művet is műsorra tűz az évfordulók alkalmából, a szezon második felében pedig a Színházi Olimpia egyik fő helyszíneként várja a közönséget.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a teátrum hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a premierek sorát egy közös előadás már megnyitotta, hiszen a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal pár napja Pécsen bemutatták A helység kalapácsa című produkciót, amely nyáron az országban több helyen, Budapesten pedig ősszel lesz látható.

„A beregszászi társulatot befogadta a Nemzeti Színház, de befogadta az egész magyar színházi szakma”

– mondta. Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója kiemelte: Vidnyánszky Attila, a színház alapítója, főrendezője meglévő elfoglaltságai mellett a társulattal is munkába kezdett. Kilenc hétig tartó próbafolyamat során jött létre közös előadásuk, A helység kalapácsa. „Tapasztaltunk emberséget, rendre törekvést és ennek biztonságot adó erejét” – mondta, kiemelve: hamarabb volt színházi tervük, próbarendjük, mint a gyakorlati élethez szükséges feltételeik. Hozzátette, hogy a beregszászi színészek részt vesznek a Tündöklő Jeromos című előadásban is.

Vidnyánszky Attila elmondta: már zajlanak a próbái a Tamási Áron-év alkalmából készülő Tündöklő Jeromosnak, amelyet nyáron Gyulán mutatnak be a Gyulai Várszínházzal közös produkcióként.

Augusztus 20-ára a kolozsvári színházba készül Csíksomlyói passió című produkciójuk, ezzel megnyitva a társulat külföldi útjainak sorát.

Az első őszi nagyszínpadi bemutató Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör (rendező: Avtandil Varzimasvili) című darabja lesz, amelyet Kodály Zoltán Székely fonója (r.: Vidnyánszky Attila), Moliere Don Juanja (r.: Alekszandar Popovszki) és Katona József Bánk bánja (r.: Vidnyánszky Attila) követ.

Vidnyánszky Attila elmondta: régi álma színpadra állítani a Székely fonót, amelyet gyerekszereplőkkel, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és két színész, Söptei Andrea és Rátóti Zoltán közreműködésével mutatnak be. A darabnak egy nagyszabású változatát is létrehozzák, amelyet terveik szerint december 9-én az MVM Dome-ban adnak elő.

A Nemzeti Színház Kaszás Attila Színpadán Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem (r.: Rátóti Zoltán), Lukácsy György Hazatérés (r.: Rubold Ödön) és Petőfi Sándor A helység kalapácsa (r.: Vidnyánszky Attila) című művét láthatja a közönség a következő évadban.

A Gobbi Hilda Színpadon mutatják be Tamási Áron Tündöklő Jeromosát, és a Bethlen Téri Színházban Blaskó Péter szereplésével létrehozott GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán című produkciót is, amelyet befogad és ősszel tűz műsorra a Nemzeti Színház.

Szintén a Gobbi Hilda Színpad ad otthont Klim (Volodimir Klimenko) Zavaros idők című darabjának, amelyet a kortárs ukrán színház színes egyénisége, Vlad Troickij rendez, valamint Kirill Fokin REX című kortárs orosz darabjának, amelyet Valerij Fokin állít színpadra.

Annak kapcsán, hogy kortárs ukrán és orosz művet is műsorra tűznek, és ukrán és orosz rendező is dolgozik a színházban, Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: „Hiszünk abban, hogy a kultúra területén a párbeszédet fenn kell tartani, mindenen túl és mindenek előtt és minden ellenére is.”

Jövőre a MITEM-et a Nemzeti Színház koordinálásában megvalósuló Színházi Olimpia részeként rendezik meg. Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: már javában készülnek az évad második felében, áprilistól három hónapon át tartó nagyszabású eseményre, amelynek egyik központi helyszíne a Nemzeti Színház lesz.

Mint fogalmazott, a világban élen álló harminc rendezőből húsz már biztos, hogy jelen lesz a rendezvényen,

a figyelmet a színházi világra irányítva. A programot több fesztivál gazdagítja, ahogy olyan kiemelkedő események is, mint a Csíksomlyói passió előadása a Szent István-bazilika előtt vagy épp Az ember tragédiája bemutatója külföldi egyetemistákkal a Hajógyári-szigeten.

Fotó: MTI/Soós Lajos