Budapest idén is elkényezteti a filmrajongókat, hiszen a város különböző pontjain, különleges helyszíneken hódolhatunk a szabadban mozizás élményének.

Budapest Kertmozi Hunyadi tér MTI.jpg
Budapest Kertmozi a Hunyadi téren. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Végérvényesen ránk törte az ajtót a nyár, aminek a legjobb része – a hideg fröccs és a még hidegebb sör mellett – a kertmozizás. Van annak egy semmihez sem hasonlító bája, amikor a csillagos ég alatt, szúnyogrisztótól bűzölögve, a napi rohanás után végre megpihenve széles vásznon bámulhatjuk a jól ismert klasszikusokat vagy a legfrissebb blockbustereket. Budapest ilyen szempontból is elkényezteti lakóit, a város számos pontján lesz lehetőségünk a szabadban hódolni moziszenvedélyünknek.

Városmajori Szabadtéri Színpad

Júniusban még bárki bepótolhatja a tavalyi év egyik legsikeresebb magyar alkotását, a Magyarázat mindenre című Reisz Gábor-filmet. Még ennél is jobban ment a 2017-es Kincsem, amit most azért lesz érdemes a városmajorin újranézni, mert a a Hrutka Róbert zeneszerző által komponált zenéket a Duna Szimfonikus Zenekar élőben fogja játszani a film alatt.

Aeropark

Egészen különleges csemegének ígérkeznek az Aeropark mozihétvégéi. Júniusban Bujtor István két filmjét, a Csak semmi pánikot (1982) és Az elvarázsolt dollárt (1985) nézhetjük meg egymás után, júliusban pedig a park tematikájához tökéletesen illő két Tom Cruise-filmet: az 1986-os Top Gunt és 2022-es folytatását, a Top Gun: Maverick-et.

Budapest Garden

Budapest Garden kertmozi MTI.jpg
Budapest Garden a főváros III. kerületében. Fotó: Mónus Márton / MTI

Mindenhez is közel, ráadásul teljesen ingyen lehet mozizni egész nyáron a Budapest Garden homokos bícsén, olyan klasszikusokon nosztalgiázva, mint a Cool Túra (2000), a Rocky (1976) vagy a Bridget Jones naplója (2001). Jellemzően magyar szinkronnal játszák a filmeket, de a külföldi haverokat sem kell otthon hagyni porosodni, mivel a legtöbbször angol felirat is jár a filmekhez.

Budapest Kertmozi

A Városháza udvarán idén is szabadtéri vetítésekkel üthetjük el az időnket az esti csapatás előtt/helyett. Májusban már elindult a szezon a Szub/Verzió dokujaival, majd a Friss Hús rövidfilmjeivel. Június 20-tól, a szünidő kezdetétől pedig a legújabb mozifilmekre lehet majd kiülni, ha már elegünk van a légkondis bentből. A Hunyadi tér is ismét klasszikusoktól – és frissebb kedvencektől – lesz hangos, kezdésnek a Casablancával (1942), majd többek között olyan kultfilmekkel, mint a Sose halunk meg (1993) és a Cigányok ideje (1988).

Magyar Zene Háza

A jó idővel szintén újraindulnak a Magyar Zene Háza kültéri programjai. A koncertek mellett idén is lesznek ingyenes filmvetítések, például az 1982-es Omega, Omega, Omega, amely az együttes 20. évfordulójára készült, koncertfelvételekből és fikciós elemekből összefűzött dokumentumfilm. Szintén filmes csemegét ígér Tímár Péter filmetűdökből álló Moziklipje (1987). A Dívák & Ikonok című kiállításhoz tematikus filmvetítések is társulnak: a Déryné (1951), a Hamvadó cigarettavég (2001) és a Te rongyos élet (1984).

Virág Benedek Ház

Hasít a retro, így nem véletlen, hogy a Virág Benedek Ház udvarát is jól ismert dallamok és szállóigék fogják betölteni. Júniusban Ternovszky Béla Macsakfogóján (1986) és Bacsó Péter A tanú (1969) című klasszikusán fogunk újra vinnyogva röhögni.

Ligeti Mozi

Az Erzsébetligeti Színház mozijában, a LIMO-ban is felcsendül majd a Miu, miújság?, ahogy a Pappa Pia (2017) slágerei is. És ha már pia, akkor Még egy kört mindenkinek (2020), ami után már Csak szex és más semmi (2005) is lesz. Mindezt pedig ingyen.

Várkert Bazár

Kutyabarát és panorámás, kell ennél több? A Várkert Moziban az elmúlt és az idei éve legjobb magyar filmjei (Lefkovicsék gyászolnak, Kék Pelikan, Mesterjátszma, Valami madarak) között válogathatunk, egyes előadásokon az alkotókkal is beszélgethetünk. De lesz válogatás a Friss Hús legjobbjaiból és a MOME animációs műhelyében készült legújabb alkotásokból is.

PikNik Mozi

Idén is országjáró körútra indult a PikNik Mozi, amely a fővárosi külső kerületek mellett kis településekre is elviszi a szabadban mozizás élményét. A vetítések nagyrészt ingyenesek, kivéve a Kastélykert mozi eseményeket, amelyeknél kombinált jegyekkel olyan épületeket is be lehet járni, mint a dégi Festetics-kastély vagy a szabadkígyósi Wencheim-kastély.

Budapest Park

Nem éppen mozi, de annál aktuálisabb műsor lesz terítéken a Budapest Parkban. A magyar fociválogatott Németország és Skócia elleni EB-csoportmeccseit izgulhatjuk végig a sörünket szorongatva az óriáskivetítő előtt, hogy aztán az eredménytől függetlenül afterpartin engedhessük ki a gőzt. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.