A KÉVE 4dik rendes kiállítása a Nemzeti Szalonban (1913)
Tichy 1909-ben lett a KÉVE művésztársulat tagja. Akkortól csak velük állított ki, és a kiállítási plakátjaikat is ő tervezte. Azon a tárlaton, amelyhez ez a plakát készült, 14 munkáját állították ki. A képmező kettéosztott, alul a cím, felül pedig egy kép látható, amelyet három női alak határoz meg. A metszetet két igen erős színnel nyomták, a kék és a piros dominál. A litográfián megjelennek a művész jellegzetes motívumai: az apró növényi minták és egy akt. A mellette álló két alak elegáns nő és parasztlány, akik a város és a vidék ellentétét szimbolizálják.
Rozsnyói városkép (1909 körül)
Sok szimbolikus festménye van, amelyeket nézve az angol preraffaeliták vagy Gulácsy juthat eszünkbe, ez a kép azonban eltér ezektől. Utcarészletet látunk, amelyet az egyik oldalon házak, a másikon fák szegélyeznek, köztük pedig kisebb embertömeg halad a kép hátsó tere felé. Nagyon izgalmassá teszi a képet, hogy míg a jobb széle sűrű és telített, a bal oldalt nagy fehér felület dominálja. Az embertömeg apró, színes foltjai mozgalmassá, míg a fasor kusza ágai síkszerűvé és ornamentikussá teszik. További izgalmát a háttér pasztelles rózsaszínjei, valamint a házsor lírai árnyalatai adják, amelyek finoman rímelnek a fehér felület érzéki festőiségére.
Bródy Sándor géniusza (1909 körül)
Szokatlan képkivágású festmény Tichytől, amelyen a jelenet főszereplője a kép alsó szélén látható, a kompozíciót pedig virágot a kezében tartó női akt uralja. Ez az ábrázolásmód jellemző megoldás a képzőművészetben. A meztelen női alak a művész szellemét szimbolizálja. A háttér apró ecsetvonásai, a kék foltok líraivá teszik az alkotást, míg a burjánzó növényi motívumok grafikai jelleget kölcsönöznek neki. A kép akkor keletkezett, amikor Tichy 1905–1906 körül egy házban lakott Bródyval (bár ugyanabba a kávéházba is jártak, személyesen nem ismerték egymást).
Diana és Akteon (1910–12 körül)
E kék linómetszetet a Szépművészeti Múzeum japán fametszetei inspirálták. A kompozíció két részre van osztva. Az egyik oldalon fürdőző nőket látunk, a másikon a szarvassá változott Akteont. A lap Tichy negatív metszéstechnikájának igen szép példája. Az alakok, a növények és a fürdőzés részletei világító fehérséggel bontakoznak ki a sötétkék háttérből. A stilizált növénymotívumok, a talaj töredezettsége, a fürdőző alakok geometrikus formái szecessziós ízt adnak a jelenetnek. A kompozíción szereplő lágy, hullámos vonalak érzékivé és finommá teszik ezt a munkát.
Női akt a kertben (A kert titka) (1910)
Tichy a korai kísérleti időszak után színes linómetszetek készítésével is próbálkozott, amelyek egészen másféle hatásúak, mint a monokróm munkái. A Női akt a kertben színeiben is nagyon izgalmas: a bézses, földszerű árnyalatok szépen harmonizálnak a háttér rózsaszínjével és a kert türkizeivel. Tichy akvarellvázlatot készített hozzá, a vízfestéses jelleg a metszeten is tetten érhető. A természetben megjelenő női akt tipikus szimbolista téma, a jelenet síkszerűsége ornamentikussá teszi a kompozíciót. Az akt testtartása is érdekes: leköveti a mögötte levő kerítés struktúráját, belesimul abba. Kitárt karjáról a krisztusi pózra asszociálunk.
Kultúra és naivság (1913 körül)
Tichy e linómetszetével vált „sztárrá”: a művet 1909-ben a Műcsarnokban, nemzetközi grafikai kiállításon állították ki, majd a Magyar Iparművészetben is megjelent. A képen két alakot látunk. A háttérben látható szoborszerű, komoly, érett női akt összeomló, a tavaszt szimbolizáló, elernyedő nőt tart a karjában. A stilizált lombok közül kibontakozó figurák ellentétes minőségek hordozói: az idősebb alak a kultúra, a kifinomultság, az elegancia, a fiatalabb a naivitás, az ösztönösség szimbóluma.
Melancholia / Nő szobában (1915)
E rézkarc ihletője Dürer Melancoliája volt, ami erősen hatott Tichy Gyulára. Érdekes, hogy míg a 16. századi mester képén férfialakot látunk, Tichy nőnek tulajdonít a művészre jellemző vérmérsékletet. Dürernél magába fordult, töprengő alakot látunk, míg Tichy karaktere inkább tűnik unottnak, mint merengőnek. 1918-ban így írt róla: „A főalak a modern kor világába van transzponálva, körző helyett kezében mikrométer, előtte az én kedves elektromágnesem, rajta a hatásának kitett, titokzatos viselkedésű kristállyal, az égen repülőgép, integrál jelek, akkumulátorlapos villanylámpa szanaszét a földön.” A rendkívül zsúfolt kompozíción mindenféle eszközök, tudományos szerkezetek láthatók, az előtérben, a lámpafény alatt női akt sejlik fel. A háttérben szálló repülő a háborúra és burkoltan a tudományos fejlődés árnyoldalaira is utal.
Látcsővel (1912 körül)
Ez a tollrajz elképesztően sűrű: a két alak szinte belevész a háttér bonyolult és aprólékosan kidolgozott vonalhálójába. A sokféle felület, minta ornamentikussá teszi a képet, a finom, hajlékony vonalak a szecesszió dekorativitását idézik. A jelenet azonban mellőzi a könnyedséget vagy líraiságot: a tudomány szerepe és érvényessége a téma. A kép alsó sarkában tudóst látunk, aki a látcsövével vizsgál valamit, miközben a mögötte ülő nő rezignált tekintettel oldalra néz. Olyan érzésünk van, mintha arra várna, hogy a férfi végre rá figyeljen.
A negyvenkettes szelleme (1915 körül)
Ez a tusrajz rendkívül ijesztő. Jobb oldalán hatalmas női alak magasodik, mögötte fekete füstfelhő látható. A bal oldal aktja sziklára hulló nőalak, megtört testtartása legyőzöttségre utal. A kövek között feltűnik két katona alakja, akik a lövészárokban menetelnek. A képen a háború értelmetlensége, összes borzalma megjelenik . A 42-es szám az első világháborúban nagy szerephez jutott rövid csövű mozsárágyúk átmérőjére utal. Tichy elképesztő vonalhálókkal fogalmazta meg a borzalmakat jelképező füstfelhőt.
Bolyai fémhabbal teszi tönkre a hajókat (Bolyai-sorozat) (1916)
Tichy 1916-ban Jóslat címmel elkezdte megrajzolni regényes elképzelését, amelyben magyarságtudata és tudományos érdeklődése egyaránt fontos szerepet kapott. Képein álomszerű jeleneteket láthatunk, amelyekben a magyar történelem nyolc emblematikus alakja folytat tudományos vagy éppen fantasztikus tevékenységet. Ötletes lapok készültek így, a fent említett is ebbe a sorba tartozik. Már maga a jelenet is izgalmas, ám azt is érdemes alaposan szemügyre venni, hogy Tichy milyen sokféle felületet volt képes egymással ütköztetni. A háttér kékjei az akvarellképeket idézik, a hajó az illusztratív rajzokra emlékeztet, míg a hullámzó tengerre a tollrajzok kifinomult vonalvezetése jellemző. Az árnyalatok is izgalmasan ütköznek egymással: a háborgó ég kékjei izgalmas ellenpontjai a tenger türkizeinek.
Nyitóképen Tichy Gyula A KÉVE 4dik rendes kiállítása a Nemzeti Szalonban (1913) című munkája a Magyar Nemzeti Galéria A festő-poéta. Tichy Gyula, a magyar szimbolizmus mestere című kiállításán. Fotó: Áment Gellért
