Közeledve az év végéhez eljutunk egy bizonyos számvetéshez is: a próbatételeinkre és felemelkedéseinkre emlékezve mérlegeljük az elmúlt időszakot. Ilyenkor előkerülnek az év legjobb élményei, a legemlékezetesebb kirándulások és a felejthetetlen pillanatok, amiket a szeretteinkkel tölthettünk. Egyúttal viszont – a visszatekintés során – kiválasztjuk és rendszerezzük kedvenc dalainkat, filmjeinket, illetve azokat az olvasmányélményeinket is, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták ránk idén.
1. Krasznahorkai László: Zsömle odavan
Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Kadának vérében van az inkognitó, családja már több évszázada tartja titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagy dobra verni, hogy a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra. De nem akar belekeveredni a politikába, úgy döntött, saját szavajárásával, hogy nem tesz többé a tűzre, ellenben tiszta vizet önt a pohárba. De mit szólnak ehhez lelkes tanítványai, akik között akad délibábos monarchista és paramilitáris terrorakciókra készülő alak is? Egyáltalán: elejét lehet-e venni a szükségszerű következményeknek? Krasznahorkai László groteszk és szatirikus új regényében – New York, Dalmácia és Türingia után – visszatér a karneváli Magyarországra. A pácban mindenki benne van: a víkendházi öreg király csakúgy, mint a felbukkanó vendégek, akik között találunk egy Krasznahorkai László névre hallgató vándorzenészt is. És vajon hol lehet mindeközben Józsi bácsi házőrző kutyája, Zsömle? Lehet, hogy homályba vész? Vagy velünk marad örökre?
2. Háy János: Boldog boldogtalan
Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sátoraljaújhelyi könyvtáros és maga az elbeszélő is, meg persze egy csomó aranyos kis háziállat. Egy regény, amelyben történetek adják át a stafétát újabb történeteknek.
Épp úgy, ahogyan felkapjuk az idős néni csomagját a lépcsőházban, hogy innét mi cipeljük fel az emeletre. Ahogyan szülők adják át a gyereket egymásnak: „Fáj a hátam, megfognád?” Ahogyan műszakváltáskor a munkatárstól átvesszük a feladatokat: „Majd nagyon figyelj arra a vevőre, mert gyanúsan viselkedik.”
Olyan ez a könyv, hogy bárki könnyedén bele tud kuckózni – nehéz lesz megválni tőle.
3. Grecsó Krisztián: Apám üzent
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés a paraszti kultúrából? Milyen férfiszerepeket kínál fel a társadalom, amelyekből válogathatunk? Mennyire ura egy nő a saját sorsának? Hány generáció életét változtatja meg egy különös döntés? Az Apám üzent megrázó család- és identitásregény, apakönyv egy nemzedékről, amely nem találta a helyét a Kádár-korban, de még kevésbé a rendszerváltás után, és egy másik nemzedékről, amelynek ezzel az örökséggel számot kell vetnie.
4. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Minden önismereti úton eljön a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy elakadásaink, szorongásaink, visszahúzó negatív mintáink, kudarcos párkapcsolataink, de akár testi tüneteink gyökerei is a távoli múltba nyúlnak vissza. Felmenőink traumái, feldolgozatlan veszteségei, korlátozó hiedelmei mind ott visszhangoznak a mindennapjainkban, láthatatlanul formálva sorsunkat. A tudományos kutatások eredményei szerint a mélyreható megrázkódtatások, a szeretethiány, a kapcsolati törések generációról generációra adódnak tovább. Mindaddig, amíg halogatjuk a szembenézést családi örökségeinkkel, öntudatlanul is a fájdalom és bizalmatlanság negatív mintázatait visszük tovább és adjuk át gyermekeinknek.
Ebben a könyvben egy transzgenerációs önismereti utazásra hívják az olvasót, remélve, hogy minden fejezettel közelebb kerül önmaga megértéséhez. Titkok, tabuk és kimondatlanságok helyett a tisztánlátás segíthet abban, hogy megszakítsuk a traumák tovagyűrűző köreit.
5. Kollár-Klemencz László: Anyám tenyere
Az Anyám tenyere a mitikus középkorban játszódik a pilisi rengetegben, a Dunakanyarban. Főhősei: a családját elveszítő remete és a lováról leeső lány, akik az erdőben szembesülnek életük nagy titkaival és értik meg küldetésüket is. A természet vadsága és jámborsága, beláthatatlan ereje ebben a kötetben még nagyobb téttel jár, mint a szerző korábbi műveiben: Az Anyám tenyere nemcsak két ember találkozásának a krónikája, hanem a természet, ember és állat együttélésének, konfliktusainak és lehetséges harmóniájának megmutatása, legkivált pedig tanúságtétel Isten kereséséről és a létezés legelemibb tapasztalatairól.
6. Szöllősi Mátyás: Fóbia
A Fóbia főszereplője egy – a nemzetközi kutatói világban is tevékeny – fizikusnő, aki a történet folyamán az elméletek világából alászáll a hétköznapok valóságába. Egy világjárvány kibontakozásának első napjaiban rokonlátogatás céljából vidékre utazik, ahol egy olyan összetett, egyszerre félelmetes és megfejtésre váró helyzetben találja magát, amely a családjáról és az önmagáról való tudását alapjaiban rengeti meg.
Szöllősi Mátyás új regényének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Mindamellett, hogy érzékeny portré egy magas intelligenciájú, de terhelt családból származó fiatal nőről, a sztereotípiákat messziről elkerülő látlelet a vidéki Magyarországról, a generációk kapcsolódásának mélyáramáról, avagy az egymásból következő – sokszor véletlenszerűnek látszó, ám mégiscsak logikus – események láncolatáról.
7. Kemény Lili: Nem
Kemény Lili budapesti írócsaládba született, tizennyolc évesen verseskötete jelent meg. Filmrendezést tanult, Sipos Balázzsal magyarra fordította David Foster Wallace Végtelen tréfa című nagyregényét. A Nem az első regénye. Három éven át írta, miután az élete keretét adó intézmény, a Színház- és Filmművészeti Egyetem politikai tisztogatás áldozatául esett. A felszínen memoár, amely kizárólag a szerelemnek és a művészetnek tulajdonít értéket; egy magánember zárt életvilágára rétegekben rakódik a külvilág. Közelebbről nézve viszont egymásra épülő esettanulmányok sorozata. Szerzőjük gazdag tényanyagot mozgatva törekszik a jelenünket meghatározó társadalmi, lélektani kötöttségek legpontosabb leírására. Az általa – kint is, bent is – gyűjtött tapasztalati anyagból szűri le, miben élünk. Hangvétele csendesen radikális, kritikus, szenvedélyes. Őszintesége diagnosztikai, nem vallomásos: kijelöl, általánosít, típusokra bont, szituációba állít, konklúziót von le, felülvizsgál. Miközben az alany újra meg újra felszámolja magát, a szövegtér egyre tágasabb. A lapokon valóságos, létező helyszínek és emberek is feltűnnek.
8. Kemény István: Lovag Dulcinea
„Nem vagyok női Don Quijote / Nem a női Don Quijote vagyok / Én Lovag Dulcinea vagyok” – jelenti ki magáról kötetünk tizenkilenc éves hőse. A kóbor lovaggá váló lány és mellé szegődő krónikása kalandjait követhetjük a modern kor előtti múlttól a modern kor utáni máig, a pokoltól a világűrig. Míg négy évszázaddal ezelőtt Don Quijote egy éppen racionálissá váló világban próbált lovagként élni, és így természetesen gúny, röhögés és erőszak kísérte az útján, addig Lovag Dulcinea egy olyan világrendben él, amelyben megfordultak a szerepek: maga a társadalom válik donkihóteivá: egyre monomániásabbá, ideológiák, tudatmódosítók és technológiai eszközök rabjává; és amelyben egy kóbor lovag minden őrültségével együtt is a normalitást, a józan észt, a humort és az élet feltétlen szeretetét őrzi. Kemény István káprázatos művében ennek a paradoxonnak néz a mélyére. Az előre leosztott szerepek, stigmák és címkék, korlátok és tabuk ellenében ekképpen lesz a Lovag Dulcinea a szabadság verseskönyve, amely egyszerre olvasható egy nagy költészet felszabadult-felszabadító játékának, akár a kötetbeli Krónikás sajátos vallomásának és a klasszikus Cervantes-regény újragondolásának, verses lovagregénynek.
9. Rakovszky Zsuzsa: Vattacukor
A Vattacukor tizenegy elbeszélését – játszódjanak azok a mai Budapesten, a 80-as vagy az 50-es évek vidéki Magyarországán vagy a cári Oroszország távoli vidékein, íródjanak egyes szám első vagy harmadik személyben, legyenek hosszabbak vagy rövidebbek – egy fontos tartalmi elem és egy szintén lényeges formai megoldás köti össze: a novellák zöme a különböző életszemléletek összeütközéseivel és a családi viszonyokkal foglalkozik, a szülő-gyermek kapcsolat nehézségeivel, kivált amikor már a gyermek is felnőtt, illetve a családon belüli egyedüllét eseteivel, az elmagányosodás stációival. Azzal az állapottal, amikor az emlékek és az álmok maradnak elérhető közelségben, vagy épp azok lesznek a kapaszkodók.
10. Dobray Sarolta: Üvegfal
„Megőrültél, mondd, te nő?! Hogy engedheted, te, aki okos, szép, erős vagy? Ez a férfi kiszívja a véredet, az agyadat, a lelkedet, tudod-e még, ki vagy egyáltalán, és ki voltál? Menekülj!” Mondják ezt folyton a kívülről beszélők, akik látnak. De a nő belül van, és belülről minden más. És marad. Remél. Küzd. Hisz. Szeret. Függ. Védekezik. Bánt. És a férfi? Remél. Küzd. Hisz. Szeret. Függ. Birtokolni akar. De ki a vádlott és ki a vádló? Ki a bántott és ki a bántó? Ki hazudik és ki nem? Mindenki sérült, így vagy úgy. Ki úgy, hogy bánt, ki úgy, hogy hagyja, hogy bántsák. Ki végzetesebben, ki kevésbé, ki gyógyíthatóan, ki gyógyíthatatlanul. Van, aki öl a végén, és van, akit megölnek. Talán csak szerencse kérdése az egész...? Dobray Sarolta egy írói bravúrral szolgál: megpróbálja párhuzamosan a két főszereplő, Léna és Péter szemszögén keresztül követni az egyre örvényszerűbb eseményeket. A regény alapjául szolgáló nagy sikerű sorozatot több százezer olvasó követte a nyomtatott Nők Lapja hasábjain kilenc hónapon át, 2020 áprilisától az év végéig. A könyv e sorozat duplájára bővített változata.
