Tizedszer lett Daróczi Csaba az év természetfotósa
Daróczi Csaba vehette át az év természetfotósa címet a Varázslatos Magyarország (VM) díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a kategóriák helyezettjeinek járó elismeréseket és a különdíjakat is átadták.
Daróczi Csaba már tizedik alkalommal nyerte el a díjat, és emellett több kategóriában is dobogós helyezést ért el. A díjazottat meglepte, hogy nem Potyó Imre lett az év természetfotósa, aki – mint fogalmazott – idén „körbenyerte a világot”. Potyó Imre idén első magyarként lett az Év Európai Természetfotósa. Daróczi Csaba kiemelte, nagyon örül annak, hogy egyik mentoráltja, Nagy Márton János lett idén Az év ifjú természetfotósa, mivel fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést. Nagy Márton János arról beszélt, hogy nagyon boldog, de szerinte a díjaknál sokkal fontosabb a természet szeretete és a fotósok odaadása, hogy ezt megmutassák az embereknek.
Az év természetfotójának Földi László Egységben az erő? című alkotását választotta a zsűri, amelyen egy óceáni szardíniarajt marlinok és oroszlánfókák vesznek körül, előbbiek kisebb csoportokra bontják a halakat, utóbbiak pedig kihasználják ezt, amit a tudomány kleptoparazitizmusnak nevez. Földi László elmondta, hogy fotója a Csendes-óceánban, Alsó-Kaliforniához közel készült, és „valódi akciójelenetet” örökít meg egészen közelről, ami a vadászat közben az emberre is veszélyes marlinok miatt is izgalmas volt.
Szabados-Jámbor Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Múzeum általános főigazgató-helyettese megnyitóbeszédében elmondta, hogy a természetfotózás a gyönyörködtetésen túl felelősséget is ébreszt, aminek köszönhetően felismerhetjük, hogy milyen sérülékeny a világunk, és milyen sok múlik azon, hogyan bánunk vele.
Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapító-ügyvezetője elmondta, hogy a 34. alkalommal kiírt, Az év természetfotósa pályázaton 177 fotós indult csaknem 2000 fényképpel, a szakmai zsűri 43 alkotótól 113 képet válogatott be az idei albumba és a kiállításra. A díjátadón kilenc kategóriában adtak át díjakat az első három helyezettnek, ami mellett számos különdíjat is kiosztottak.
Címlapfotó: Daróczi Csaba, miután átvette Az év természetfotósa címet a Varázslatos Magyarország (VM) díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2026. november 5-én. Fotó: MTI/Kocsis Zoltán