Andasik Remo_Szendroi Csaba_Warnusz Zsuzsa.jpeg

Tizennyolc éven aluliakat is vár a Fülesbagoly Tehetségkutató

Két új eseménnyel bővül idén a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat: a martonvásári, a budapesti és a keszthelyi hagyományos könnyűzenei verseny mellett megrendezésre kerül egy hiphop-tehetségkutató Fülesbagoly Beat, és egy kizárólag 18 éven aluliaknak szóló Fülesbagoly Kid néven. Utóbbi rögtön két kategóriában zajlik majd, és fókuszál a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokra.

A Fülesbagoly Tehetségkutató első eseménye Martonvásáron startol május 24-én. Idén három könnyűzenei verseny is zajlik Budapesten, mind a Kobuci kertben. A sort egy újdonság nyitja június 15-én, ugyanis a szervezők Fülesbagoly Kid néven 18 éven aluliaknak szóló tehetségkutatót indítanak két kategóriában, énekes és hangszeres. A meghirdetés során nagy súlyt fektetnek arra, hogy a családban élő fiatalok mellett a lehető legtöbb gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekhez jussanak el felhívásukkal, és ösztönözzék őket, illetve gondviselőjüket a jelentkezésre.

Július 13-án két tehetségkutató zajlik majd a Kobuci kertben. Napközben a hagyományos, eddig jól ismert zenei verseny Fülesbagoly Kid néven, majd este egy új, hiphopesemény Fülesbagoly Beat néven. Utóbbira – ahogy a nevei is sejteti – kizárólag hiphop-/trapelőadók jelentkezhetnek, és a többi eseményhez hasonlóan az előzsűrizést követően a legjobb 10 produkció mérkőzik meg egymással a zsűri és a közönség előtt.

Az idei sorozat utolsó döntője Keszthelyen, a Zenepavilon színpadán zajlik majd augusztus 2-án szintén Fülesbagoly Trip néven, ide is hangszeres produkciók jelentkezését várják, legyen szóló, duó vagy nagyobb zenekari formáció.

A Fülesbagoly Trip tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar szólóelőadóknak és együtteseknek. A tehetségkutató-sorozat az elmúlt évek nyereményesőjét is felülmúlja idén, és a díjak száma meghaladja a 150-et. Csak fesztiválfellépésből tizenkettőt adnak át a szervezők, így egy-egy díjazott felléphet majd többek között a Campus Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon, a SZIN-en, a Művészetek Völgyében a Gombaszögi Nyári Táborban és az MCC Feszten. A szervezők két klipet, stúdiózást, arculattervezést, merchandise legyártását, lemezkiadást, képzéseket és tárgynyereményeket adnak át.

A Fülesbagoly Trip eseményeken megválasztják a legjobb énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, a legjobb dalszerzőt, a legjobb frontembert, ők mind – immáron nyolcadik éve – értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A Fülesbagoly Trip nyertesei bekerülnek az Öröm a Zene nagydöntőbe, ahol további egymillió forintért zajlik a verseny, továbbá a legjobb tíz – érvényes pályázat esetén – ott lehet a Hangfoglaló induló zenekari meghallgatáson.

A jelentkezés mind az öt versenyre elkezdődött. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mind az öt döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, előadók, alkotók vannak, mint Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója, Anga Kis Miklós menedzser, dalszerző, basszusgitáros, Bóna Márk, a Sziget programszervezője, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, Dominik Zsolt, a Petőfi Rádió főszerkesztője, F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese, Illés Ferenc „sosehol” producer, Koltay Anna, a Petőfi TV főszerkesztője, Lajtai Kati énekesnő, énektanár, Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója, Sebestény-Gallasz Enikő, a WMMD ügyvezetője, Szalai Péter „Szalai” előadó, alkotó, Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere, Temesi Bertalan, Artisjus- és Fonogram-díjas zenész és Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus.

Ez is érdekelheti

Az Elefánt előtt léphet fel a Fülesbagoly Tehetségkutató nyertese

Utolsó állomásához érkezik az idei Fülesbagoly Tehetségkutató sorozata. A hagyományokhoz híven a záróeseménynek Martonvásár ad otthont, ahol fesztiválfellépéseket, stúdiózást, lemezkiadást és az Elefánt előtti koncertezést is nyerhetnek a zenekarok. A döntő szeptember 15-én lesz, és még lehet nevezni az együtteseknek.

Most valami nagyon fontos zajlik a magyar könnyűzenében

Ritka jelenség, amikor egy zenei verseny zsűritagja az esemény után érezhetően minden önérdek nélkül, az élmények hatása alatt méltatja az mezőnyt. Sőt: felhívja a figyelmet arra, hogy ami történt, meghatározó lesz a jövőre nézve is. Hétvégén Budapesten tartották az Öröm a zene könnyűzenei tehetségkutató verseny országos döntőjét, amelyen a magyar és Kárpát-medencei tehetségkutatók győztesei muzsikáltak. Örömteli Facebook-posztja után Nagy Szabolcs zeneipari szakembert, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnökét, a zsűri tagját kérdeztük.

Mindig tövig nyomjuk a gázt

Az Animal Cannibals 35 éve ül a hiphop vonatán. Tavaly jelent meg és viharos gyorsasággal el is fogyott dupla Best of vinyllemezük, amely egy ideig a Mahasz-listát is vezette. Qka MC-vel és Ricsipível beszélgettünk.

Mulató Aztékok: tíz év underground hip-hop vinylen és CD-n

Megjelent a Mulató Aztékok első fizikai kiadványa. Az innovatív fővárosi underground hip-hop trió 2013–2023 című albuma vinylen és CD-n is kijött.