Több mint 27 millió dollárért kelt el a Sotheby's hétfői New York-i aukcióján Francis Bacon szerelmét, George Dyert ábrázoló portréja.

000_34QU4VE_16.jpg
Francis Bacon George Dyert ábrázoló portréja május 3-án az aukciósházban. Fotó: Timothy A. Clary / AFP

Az aukciósház előzőleg 30–50 millió dollárt (10–18 milliárd forintot) várt a festményért, de a licitálás végül 27,7 millió dollárnál állt meg.

A Dublinban született és 1992-ben Madridban elhunyt Bacon képeiért csillagászati árakat fizetnek az aukciókon. 2013-ban 127 millió dollárért (45,5 milliárd forintért) kelt el a barátját és művésztársát, Lucian Freudot ábrázoló triptichonja, 2019-ben pedig több mint 50 millió dollárért (18 milliárd forintért) vették meg egyik fejtanulmányát, amelyet a X. Ince pápa-portréhoz készített.

A művész 1966 és 1968 között festette meg több ízben is Dyer portréját, a hétfői aukción ennek a ciklusnak az egyik darabja került kalapács alá. Bár a mű nem ért el rekordárat, a kortárs művészeti aukció rendkívül sikeres volt, és összesen 234,6 millió dolláros (84 milliárd forintos) bevétellel zárult.

Joan Mitchell amerikai festőművész Noon (Dél) című alkotását 22,6 millió dollárért (nyolcmilliárd forintért) vásárolták meg, és 19 millió dollárt (6,8 milliárd forintot) fizettek Andy Warhol és Jean-Michel Basquiat 1984-ből származó Untitled (Cím nélkül) című képéért.