Tízmilliós ajándék a szegedi Móra múzeumnak

Kultpol

A mester a 60. születésnapja alkalmából adományozta az elmúlt négy évtized során összegyűjtött szabászati, öltözködés és viselettörténeti kollekcióját a közgyűjteménynek, ahol a következő generációk is megismerhetik, milyen volt felmenőik korának divatja.

A gyűjteményben találhatók ódon varrógépek és szabóollók, gyűszűk, régi, értékes szövetek, próbababák, az egykori szegedi varrók által készített múlt századi polgári viseletek, mesterlevelek, cégtáblák, oklevelek, megsárgult lapú divatlapok és szakújságok. Szintén része az adománynak több tízezer, a kor lenyomatát magán viselő gomb és százötven kilométernyi különböző cérna.

Ördög Ferenc valószínűleg tízmillió forint feletti összeghez jutna, ha  a kollekciót részekre szedné és úgy értékesítené hazai és európai műgyűjtőknek. Mivel az egykori férfiszabónak e gyűjtemény a szenvedélye, ezért számára a pénznél is fontosabb, hogy egyben maradhat az anyag.

Szakemberek szerint a szabászati-viselettörténeti kollekció nagyságában és minőségében is egyedülálló az országban. Az adomány egy része már most is látható a szegedi Fekete Házban a múlt századok divatirányzatait bemutató kiállításon. Az ott bemutatott darabokon kívül még számos további tárgy alkotja az ajándékot, mely az utóbbi évtized legnagyobb értékű Csongrád megyei múzeumi adománya.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)