Több mint 800 millió forintból épül újjá a Sümegi vár

Kultpol

 

(MTI) - Rátosi Ferenc, Sümeg polgármestere elmondta, hogy a 2009 szeptemberében elkezdett egyedülálló várfejlesztés során megújulnak a tornyok, a várkápolna, a teljes tetőszerkezet, megerősítették a bástyákat. A munkálatok a különösen hideg tél miatt csúsztak, a kivitelezőknek a várfalakon több mint 100 méter magasan kell dolgozniuk. A vár díszkivilágítása a beruházás részeként több mint 60 millió forintból már elkészült, ezzel a műemlék a budai váréhoz hasonló, tíz kilométerről is látható megvilágítást kapott.
    

A polgármester hozzátette: a Közép-dunántúli régió legnagyobb műemlék rekonstrukciójával megvalósul a vár arányos akadálymentesítése, ezzel a magyar romvárak közül az elsők között nyitja meg kapuit speciális igényű látogatók előtt, emellett tapintható tárlat is nyílik.
    
Rátosi Ferenc szólt arról, hogy a Sümegi vár infokommunikációs akadálymentesítése keretében úgynevezett audio-guide rendszert vezetnek be. A tervek között szerepel, hogy korabeli rendezvényeket tartanak XXI. századi technikával. 
    
A felújítás összesen hétezer négyzetméternyi területet érint, a komplex rehabilitációval új rendezvénytér és külön kiállítóterem épül. A turisztikai kínálatot bővíti, hogy Sümegen a vár tövében található Püspöki Palota is újjáépül; a barokk kastély teljes homlokzatát 317 milliós beruházással újítják fel, a 400 éves műemlék épületet várhatóan májusban adják át - közölte a polgármester.