Geza_gardonyi.jpg

Gárdonyi Géza aláírásával több mint kétmillió forintot ért az Egri csillagok

Az Antikvárium.hu dedikált könyvek árverésén több mint kétszáz tétel szerepelt. A legtöbbet, mintegy 2,2 millió forintot az Egri csillagok 1909-ben megjelent, harmadik, kétkötetes, dedikált kiadásáért fizettek.

Gárdonyi Géza minden újabb kiadást megelőzően dolgozott a szövegen, az 1909-es kiadás adta meg a közel végleges felépítést. A dedikáció címzettje Bárány Géza egri mérnök és sportvezető, a nevét viselő egri sportuszoda tervezője, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok úszó Bárány István apja volt.

Az aukciós piacon a Gárdonyi Géza életében megjelent Egri csillagok-kiadások önmagukban is ritkák, a hazai árverések történetében pedig korábban csak egyszer, közel tíz éve bukkant föl dedikált példány a regényből.

Az aukción József Attila 1932-ben megjelent Külvárosi éj című kötetének eredeti és dedikált példánya 710 ezer forintért, Karinthy Frigyes Így írtok ti című kötete 465 ezer forintért, Herman Ottó Ősfoglalkozások című 1898-ban megjelent könyve 420 ezer forintért, míg Tóth Árpád Lomha gályán című kötete 405 ezer forintért kelt el.

Ez is érdekelheti

Móricz Zsigmond egy Fáklyával ajándékozta meg a Bambi íróját

Újabb irodalomtörténeti csemegék bukkantak fel az Antikvarium.hu online aukcióján, köztük egy olyan József Attila-kötet, amelynek egy példányáért két éve több mint kétmillió forintot fizetett valaki.

Zrínyi fölényesen legyőzte Mickey egeret

Több különleges rekord született az Antikvárium.hu vasárnap este zárult online árverésén. Zrínyi Miklós horvát bán, a Szigeti veszedelem írója főművének 1651-es kiadása 2 millió forintért kelt el. A Mickey egér képregényújság csaknem nyolcvan évvel ezelőtt összegyűjtött teljes évfolyamért 120 ezer forintot fizetett új gazdája.

Több mint egymillió forintot ért a dedikált József Attila-kötet

Az Antikvárium.hu online árverésén ugyan József Attila 1924-ben megjelent könyve vitte a prímet, de szép összegekért kelt el Gárdonyi Géza és Szerb Antal kötete, valamint az aukción feltűnt egy különleges Harry Potter-példány is.

Petőfi felháborodást keltő versét árverezik

Ismét különleges tételek bukkantak fel az Antikvárium.hu aktuális online árverésén, köztük egy röplapként terjesztett Petőfi-vers, több unikális térképészeti munka és egy, a második világháború után indexre tett könyv.