Több mint száz filmet mutatnak be a palicsi filmfesztiválon

Egyéb

Tizenegy kategóriában több mint száz filmet mutatnak be az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválján, amelyet július 17. és 23. között tartanak a délvidéki Szabadka melletti Palicson.

A 28. alkalommal megrendezendő fesztivált Kevin Macdonald Jodie Foster főszereplésével készült filmje, a The Mauritanian (A mauritániai) nyitja meg szombaton, július 23-án pedig a Csőr (Kljun) című szerb film zárja.

A versenyprogramban 11 film szerepel, közülük választja ki a zsűri, ki kapja meg a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak vélt alkotásra.

A versenyprogramban lesz látható Nagy Dénes Természetes fény című alkotása.

Emellett idén is kiosztják az Underground szelleme nevű elismerést, amelyet az idén Ada Solomon román producer vehet át.

Az első szabadkai mozit létrehozó Lifka Sándorról elnevezett életműdíjat Aleksandar Bercek szerb színész, valamint Christian Petzold német rendező érdemelte ki. A díjat minden évben egy szerb és egy nemzetközi alkotónak ítélik oda.

A palicsi filmfesztiválon az idén Szlovénia filmművészetére fókuszálnak. A fiatal európai rendezők munkái, a környezetvédelemmel foglalkozó filmek és az hommage alkotások mellett válogatást láthatunk a legújabb magyar filmekből, amelyekből hatot – Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Hab, Hét kis véletlen, Post Mortem, Toxikoma, Így vagy tökéletes – láthat az idei közönség.

A szervezők emellett koncertekkel, kiállításokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket a palicsi szabadtéri színpadon, valamint több palicsi és szabadkai moziban.

Fotó forrása: Szabad Magyar Szó