Bolvári-Takács Gábor, az MTE rektora kinevezése után azonnal elindította a tárgyalásokat, amelyek öt, határon túli magyar néptáncegyüttes művészeit érintik. Az ötletgazda András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója történelmi pillanatnak nevezte a létrejött oktatást.
Az egyetem rektora a Kultúra.hu-nak elmondta: a Hargita, a Háromszék, a Maros, az Udvarhely, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes legalább tíz éve próbál lehetőséget találni arra, hogy valamilyen módon diplomához juttassa azokat a táncosaikat, akik akár 10-15 éve ott dolgoznak, de a romániai felsőoktatás sajátosságai miatt hivatalos néptáncdiplomát nem szerezhettek.
„Minden olyan kísérlet, amely arra vonatkozott volna, hogy ők valamilyen formában Magyarországra jöjjenek és bekapcsolódjanak a budapesti képzésbe, eleve lehetetlennek tűnt, hiszen főállású táncosokról van szó, akik folyamatosan színpadon vannak. Így nekünk kellett újraértékelni a helyzetet. Amikor tavaly rektorrá választottak és átvettem a kinevezésemet, éppen a Hagyományok Háza megnyitó ünnepségét tartották, és itt voltak az említett együttesek vezetői. Meghívtam őket és felvázoltam, hogy megpróbálunk kialakítani egy olyan oktatási rendet, amely nekik is megfelelő és ott helyben, Erdélyben elérhető.
Feltérképeztük, hogy valójában hány embert érintene az oktatás. Nyilvánvalóan egyszeri alkalomról van szó, nincs arra berendezkedve az egyetem, hogy a székhelyétől hat-hétszáz kilométerre folyamatosan képzést működtessen. Egy hároméves ciklust vállaltunk, egy alapszakot, táncos és próbavezető néptánc szakirányban.
Valamivel több mint negyvenen jelentkeztek, közülük harminchat embert vettünk fel, illetve további kilencet, de ők a helyrajzi közelségük miatt a Nyíregyházán egyébként is létező, és történetesen éppen most induló, hároméves képzésünkbe csatlakoznak be."
Bolvári-Takács Gábor azt is elmondta, hogy professzionális táncművészekről lévén szó, a színpadi gyakorlatot adott, ezen kívül a maradék tananyagot egységesen háromnapos blokkokra osztották fel. A tanév folyamán összesen kilenc ilyen időszak lesz.
„Ezt egészen júniusig megterveztük, így mind a négy együttes pontosan tudja, hogy a táncosaik mikor vannak iskolában, tudja ehhez igazítani a próbarendet és az előadásokat. Ez fordítva is igaz, mi is rugalmasan tudunk változtatni a napokon, ha szükséges. Végül azt kellett még kitalálni, hol legyen a helyszín, amely mindenki számára megközelíthető. Erre egyértelműen Marosvásárhely alkalmas. Egyrészt a repülőtér miatt – októbertől ráadásul Budapestről napi járatok indulnak – másrészt azért, mert Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, illetve Csíkszereda másfél-két órás időtávon belül megközelíthető a táncosok számára. Egy blokkra három-négy tanár utazik ki tőlünk, illetve az ottani erdélyi szakemberek is beszállnak az oktatásba. A tantárgyakat tömbösítve tanítjuk, és a vizsgákat is ehhez igazítjuk."
Arra a kérdésre, hogy az MTE miért tartotta kiemelt fontosságúnak, hogy néptáncos képzést indítson határon túl is, a rektor a következőket felelte: „Az egyetemnek a többlete egyértelmű ebben az esetben. A magyar néptáncoktatás Kárpát-medencei lefedettsége ezzel száz százalékos lesz.
Természetesen vannak más környező országokban is együttesek, de olyan mennyiségben és minőségben, mint Erdélyben, nincs sehol.
Ez egy kultúrpolitikai, vagy nemzetstratégiai küldetés, amely azt célozza, tegyük lehetővé, hogy a magyar kultúrát szerető és művelő művészek elsajátíthassák ennek az egyetemi rendszerét és jussanak diplomához."
Történelmi pillanatnak, több mint táncnak nevezte az együttműködést András Mihály. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója erdélyi magyarként úgy érzi, a néptáncos képzésnek a szülőföldön kell megtörténnie. Hosszú évek óta próbálkozik a kihelyezett oktatás igénylésével, és most végre megvalósulhat az álma.
„Számunkra nemcsak minőségi és mennyiségi tudásgyarapodáshoz segít a magyar néptánc kihelyezett tagozat, nemcsak a magyarság egyik örömforrását táplálja és nemcsak egy kuriózumot jelentő egyetemi szak, hanem a határon kívül került magyarok közösségeinek nyújt egyértelmű segítséget a magyarságuk megélésében, megtartásában.
Valójában még nem tudják, hogy mekkora lehetőséget nyitott meg az MTE a kihelyezett képzéssel. Ez a tagozat nem csak tánciskola, amelyik életre szóló diplomát ad majd az arra érdemeseknek, hanem kiemelkedő hazafias cselekedet, amit a legnagyobb bölcsességgel, igényességgel és jó szándékkal kell segíteni."
András Mihály azt is elmesélte, hogy valaha ő is a Magyar Táncművészeti Egyetemen tanult, és már akkor egyértelmű volt számára, hogy a felsőfokú képzésnek a néptánc egyik bölcsőjében, Erdélyben is jelen kell lennie.
„Eddig arról álmodoztunk, hogy létrejöjjön, a közelmúltban, hogy minél többen bejussanak, most már az oktatási folyamatot kell segítenünk, a megérdemelt diplomaszerzést, és ha ez is megvalósul, a szerzett tudás és hivatás szülőföldön való hasznosulása az igazi tét. Nem lesz könnyű, de szerencsések mindazok a tanárok és diákok, akiknek megadatott részt vállalni és részt venni ebben a magyar tánctörténeti jelentőségű, nemzeti fontosságú gyarapodásban."
