Margitszigeti Színház_01_Éder Vera_kicsi.jpg

Több műfajban ad ki bérleteket idén a Margitszigeti Színház

A Margitszigeti Színház – a látogatói igényeknek megfelelve – idén úgy döntött, hogy újdonságként, limitált példányszámban, de több műfajban ad ki bérleteket, amelyek széles választási lehetőséget kínálnak az opera, a musical, a balett vagy a klasszikus zene szerelmeseinek.

A Margitszigeti Színház több műfajban készített bérletei széles választási lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek, akik a bérlettel biztosíthatják maguknak ugyanazt az ülőhelyet minden előadásra, jelentős csomagkedvezménnyel. A lehetőség egyedi, és olyan produkciókra érvényes, melyek kizárólag a Margitszigeten lesznek láthatóak.

A mese bérletcsomag három mesét tartalmaz, más-más műfajban, így nemcsak kicsiknek, hanem tiniknek és gyereklelkű felnőtteknek is igazi nyári szórakozást nyújtanak majd. A bérlet előadásai közül az első az E. T., a földönkívüli élőzenés film-zene-koncert lesz, ezt követi a Margitszigeti Színház nagy családi musicalbemutatója, a Shrek, a musical, augusztusban pedig a rendkívül látványos Alice Csodaországban reloaded cirkusz-show kápráztatja el majd a nézőket.

A jazz+ bérlettel a jazzrajongók igazi csemegékkel találkozhatnak a teátrumban a nyár folyamán. Idén is megrendezésre kerül a tavaly nagy sikert aratott jazzgála, amelyen hazánk neves jazz-zenészei lépnek színpadra, valamint érkezik majd Anthony Strong brit énekes-zongorista, és a Duke Ellington Orchestra is koncertet ad a Margitszigeten.

Az operapremier bérlet tulajdonosa biztosíthatja helyét a legnagyobb operabemutatókra és klasszikus zenei koncertekre, olyan előadásokra, mint a Pillangókisasszony és a Nabucco. Puccini és Verdi művei mellett az operabérlet tartalmazza a világon a legtöbbet koncertező crossover zongorista, Maksim koncertjét, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nagyszabású koncertjét Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész közreműködésével.

Az opera nyár bérlet tartalmazza a Nyitókoncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral és Baráti Kristóf hegedűművésszel, a Pillangókisasszony és a Nabucco operaelőadást, valamint a Coco Chanel kortárs balettelőadást, mely hazánkban először lesz látható a Brnói Nemzeti Színház társulatával együttműködésben. Az előadás Coco Chanel életének eseményeit finoman és érzékenyen ábrázolja, miközben a nagyjelenetekben a lenyűgöző ruhaköltemények idézik meg a leglátványosabb divatbemutatókat.

A bérletekről a Margitszigeti Színház honlapján olvasható bővebb információ.

Ez is érdekelheti

Zimmermann, Liszt és Mahler művei randevúznak a Müpában

A Concerto Budapest három kivételes zeneszerző, Bernd Alois Zimmermann, Liszt Ferenc és Gustav Mahler alkotásait vonultatja fel a Müpa hangversenytermében. A március 29-i koncert közreműködői: Várjon Dénes zongoraművész, Vörös Szilvia mezzoszoprán és Bernhard Berchtold tenor, az est karmestere Keller András.

Szalóki Ági és Junior Prima díjas művészek folytatják az MVM Classic&Club koncertsorozatát

Stark János Mátyás és Pellet Sebestyén kamaraestjével folytatódik az Ötpacsirta Szalonban a Junior Prima díjasok koncertje elnevezésű sorozat. Szalóki Ági pedig a Zenék a nagyvilágból című koncertjével hívja zenei barangolásra a gyerekeket és szüleiket a MOMkult Kupolatermében.

Tompos Kátyára emlékező kiállítás nyílik

Kiállítást rendeznek Tompos Kátya emlékezetére a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A február 28-án nyíló tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő színházi pályafutását idézi fel.

A Zene Háza zenészekre passzolja át a programszervezést

A Zene Háza időről időre lehetőséget biztosít hazai művészek számára, hogy kurátorként mutassák be zenei és művészeti sokszínűségüket. A következő Kurátori hétvége házigazdája Zahár Fanni fuvolista, szaxofonos, producer és DJ (Zakhorov), aki február 28-án és március 1-jén filmbemutatóból, egy dupla fellépős elektronikus zenei klubestből és egy sokszereplős globálzenei koncertből állított össze változatos programot.