A világ egyik leghíresebb szórakoztató színházi negyedében ugyanis szinte csak azok léphetnek színpadra, de még ügyelők is csak olyanok lehetnek, akik tagjai az Actors’ Equity színházi szakszervezetnek. Ugyanez a kizárólagosság több ún. regionális színházra is igaz.
Az Equity adminisztratív munkát végez és különböző szolgáltatásokat nyújt tagjainak, de Patti LuPone szerint egyáltalán nem elégséges színvonalon. Azért adta vissza ötven év után a tagsági igazolványát, mert szerinte nem végeznek jó munkát, és ezért nem akar nekik fizetni, nyilatkozta a People magazinnak.
A színésznő arról is beszélt, hogy részben azért döntött így, mert a közeljövőben nem akar a Broadwayn játszani, bár ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy valamikor visszatérjen. Patti LuPone 1973-ban debütált a Broadwayn a Három nővérben, Tony-díjait az Evita, a Gypsy és a Company előadásaiban nyújtott alakításaiért kapta, és olyan produkciókban játszott főszerepeket New Yorkban, mint az Oliver!, az Anything Goes, a Még egyszer hátulról, a Sweeney Todd vagy a Nők az idegösszeomlás szélén.
Patti LuPone, akit az American Horror Storyból is sokan ismerhetnek, az interjúban azt elárulta, sokan nem tudják, de a színházi előadóművészeknek nem kötelező az Equity tagjának lenni, fel lehet lépni anélkül is az ún. non-union szervezésű produkciókban, filmes és tévés munkákra pedig egyáltalán nincs hatáskörük.
Nemrég ért véget Stephen Sondheim Company című musicaljének előadás-sorozata a Broadwayn, amelyben LuPone is játszott. A színésznő az interjúban arról is beszélt, hogy már nem akar hetente nyolcszor színpadra lépni. De nem azért, mert nem képes rá, hanem mert nem erre hivatott.
Nyitókép: Image Press Agency/NurPhoto/NurPhoto via AFP/Xavier Collin