A többiektől szép az élet - Fishing on Orfű

Az utolsó kanyarban volt az alkalmas hely, ahol egy család már éppen túl volt a vacsorán, és a négyéves forma kisfiú cipőjén a lépésre vörösen villanó fény hasznosságát magyarázták a kétkedő nagyapának, amikor megjelent egy nagykeretes napszemüvegben, szép nagy szakállal, halálfejes szombréróban, földig érő zöld köpönyegben a helyi Merlin. A család megörült neki, körbeállták, a hétvége időjárásáról faggatták, említve a meteorológusok esőfenyegetéseit. A varázsló egy ideig fejcsóválva hallgatta a feltevéseket, aztán talányos mosollyal legyintett, dehogy lesz eső, suttogta maga elé, és már ment is a fesztiválbejárat felé.

 

Az első éjszaka, csütörtökön még nem volt hétvége; aztán tényleg nem esett, dacára annak, hogy országszerte ömlött az eső, itt még sátor sem kellett az alváshoz. Az utolsó éjszaka, amikor a Kiscsillag-koncert végén Lovasi András erre elégedetten fel is hívta az egybegyűltek figyelmét, akkor csodálkoztunk rá, mennyire emlékeztet az első nap látott Merlinre, aki állítólag ismeri a jövőt. Lovasi pedig a jelent: az élethasználata benne van a dalaiban. Ha a múltat is ismeri, az elég baj neki, mert akkor már tudja, milyen hangosítással kapta a koncertet a közönség: szinte az értelmezhetetlenségig egybefolyt minden hangzás és minden dal. Az ember csukott szemmel biztos volt abban, hogy a zenekar egy barna Wartburgban ül, a szélvédőn remeg négy huszonkettes bonyhádi fedő, és a hangtechnikus kolléga egy Videoton RA 6363S-sel hasít.

 

Mindez persze egyáltalán nem zavarta a fiatalokat, akik kedvesen taszigálták egymást egy focipályányi helyen, a közönség szemlélődőbb kedvű fele pedig a domboldalon feljebb helyezte magát boldog kényelembe.

 

A három nap alatt közel száz fellépő közül az ember kénye-kedve szerint válogatott. Kényünk szerint csak egy zenekart hallgattunk meg egészében, a 30Y-t, hogy meggyőzzük  magunkat, tíz év alatt nyilván jutottak valamire. Maradtunk azért elégedettek, mert két tisztességes zeneszámuk tényleg van ? amit mi csak vágyunk. Kedvünk szerint pedig a Zubolyt élveztük, akik persze úgy zeneszerzők, mint akiket Mohácsiék színházából ismerünk: viszik, amit mozdítanak, magyarán bármit ellopnak bárhonnan. Mulatság volt ez a javából, elhallgattuk volna reggelig is, és addigra lehet, hogy Busa Pista is megtanult volna néhány ismert dallamot, aki ha nem rappelt, olyan hamisan énekelt, hogy az árgyélus kismadarak kifordultak a fészkükből.

 

Az első éjszakát a legpanorámásabb helyszínen a Zagar zárta, azonnal mellé is vertük a sátrat, tökéletes altató volt az angyali elektromos zenéjük.

 

Másnap az első domboldalt megtöltő csapat a Quimby volt ? a zenéjüket most már a vidámlendületes, latinos bájjal pörgő Varga Líviusz határozza meg; Kiss Tibi líraibb, ízlésben kifinomultabb figurája kiszorulóban van. A Budapest Bárban mintha jobban otthon lett volna ? soha rosszabb otthont ? ahol a zenészek egyszerűen ideálisak; a legőzikébb dizőz pedig Rutkai Bori volt. A férfiénekesek visszafogottabban éltek, igaz, nehéz is korabeli kabaréhangulatot egy erdő széli, tóparti kempingben előállítani, ahol több száz kamasz tombol ? reméljük, jövőre az épülő wellnessben lesz valami bárszerű, és akkor legalább nem fér be a rengeteg tizenéves, mert ez a zene nem nekik való. Pláne nem nekik való a Kispál és a borz, hát úgy hull le róluk a kultúra, mint ruha másról a boldog szerelemben. Persze amióta megszűnt a zenekar (senkit nem téveszt meg, hogy a néhány azelőtt tervezett koncertet még letolják), már látjuk, bármilyen szomorú is, de jó, hogy elmúlt.

 

Azért még élnek egyet itt a domboldalon, a hangosítás gondos, pontos, a régi számokat rutinnal játsszák el, az újabbakban még nagyobb a drámai erő, Kispál András, az évtizedekig katatón izgalomban fellépő gitáros most széttépi magát, ugrál, hatalmas karkörzések után csap bele a húrokba, ezzel az erővel átugorhatta a tavat. Lovasi András fáradtan elénekli az utolsó dalukat is: A vers mindig megvigasztal engem. Ezután majd a Kiscsillag nevű hobbizenekarban (ahogy ő nevezi) szólnak a dalai, de ahhoz, hogy ő egy Ady habitusú Kosztolányi legyen, ahhoz a Kispál kellett.

 

Az állóvíz folyományaként pedig sok ember munkája kellett, hogy legyen harmadszor is Fishing fesztivál, amely a magyar mediterrán vidék legbarátságosabb szívzöreje.