shutterstock_2372397825.jpg

Tök jó napot rendeznek a szegedi füvészkertben

A különféle szórakoztató programok mellett a tökfélék rendkívül változatos világával is megismerkedhetnek azok, akik október 19-én ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe, ahol még a trópusi lepkekert is látogatható.

A tökfélék a növényvilág rendkívül gazdag családja számtalan fajjal. Közülük jó néhány faj többtucatnyi változatát mutatják be egy kiállításon, ráadásul a bemutatott termések szinte mindegyikét a botanikus kertben nevelték.

A látogatóknak bemutatják a hatalmas halloweentököket, a karcsú lopótökfajtákat és a páratlan szín-, minta- és formagazdagságú apró dísztököket, melyek között lesz citrom- és narancssárga, méregzöld, piros, sima, rücskös és bordás héjú, kerek és turbános. A hagyományos étkezési célokat szolgáló úritök, csillagtök és patisszon mellett a vendégek megismerkedhetnek a szintén ehető, Ázsiából származó laskatökkel is. Ezt a fajt „istengyalulta töknek” is nevezik, hiszen főzés közben szálakra esik, így elkészítéséhez nincs szükség a tökgyalura.

Számos tökféle a rovar- és gombakártevők ellen termelt méreganyagok miatt keserű ízű – a dísztökök többsége is ilyen –, ezért nem ehető. Vannak köztük azonban olyanok, amelyek gyógynövényként hasznosíthatók, ilyen a kívülről a görögdinnyére hasonlító – elsősorban sivatagokban honos – sártök, amelyből hashajtó és görcsoldó hatású gyógyszer készül.

Az afrikai szivacstökből mosdásra, mosogatásra használható szivacsot készítenek. A növény termését megszárítják, külső héját lehántják, rugalmas belsejét pedig a háztartásokban használják szivacsként, de matracokat is kitömnek vele.

Kiderül az is, hogy a tökök nagy méretű, kemény héjú kabaktermése milyen sokoldalúan hasznosítható. A lopótökkel rokon kabaktökök kiszárított héja például kiváló tárolóeszközként szolgál, a kisebbekből pedig kanalat vagy dobot faragnak.

A látogatókat tökfaragás, tökvásár, tökös ételek kóstolója, kézműves termékek vására várja, zöldségszobrász tart bemutatót, a gyerekeknek a Grimmbusz Színház ad műsort, a Fordulj egyet, ne nevess! interaktív, népviseletes játszóház pedig egész nap várja a kicsiket és nagyokat.

Október 19-én, vasárnap még látogatható a trópusi lepkekert is. Bár az intézmény közkedvelt látványossága eredetileg szeptember 30-ig tartott volna nyitva, még sok szép pillangó repked a növények között, ezért várják az érdeklődőket az egyik fóliasátor alatt, ahova a füvészkert munkatársai az esőerdőket idéző környezetet varázsoltak.

Ez is érdekelheti

Budapestre jön a gigantikus Shanghai Fair Trade Show

A világ egyik legnagyobb, kínai állami támogatással megvalósuló ipari kiállítási programsorozata, a Shanghai Fair Trade Show (CIIF) Budapesten is bemutatkozik a Hungexpo D pavilonjában. Az eredeti kiállítás a kínai ipar egyik legnagyobb, évente megrendezett nemzetközi seregszemléje, ami idén október 30–31-én a magyar fővárosba is ellátogat.

Harminckét fellépővel jubilál a Budapest Showcase Hub

Tizedik alkalommal tér vissza október 29. és 31. között a Budapest Showcase Hub, azaz a BuSH, hogy élőben mutassa be az Új-Kelet legizgalmasabb feltörekvőit és befutott előadóit. A headliner az Analog Balaton lesz, de a lett shoegaze úttörői, a török szintipop underground hősei és új generációs lengyel jazzisták is jönnek a jubiláló klubfesztiválra.

Silvia Avallone és Inkeri Markkula is a PesText vendége lesz

A világirodalom színe-java érkezik Budapestre a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztiválra. A november 6–8. között zajló program fellépői között lesz Silvia Avallone, a népszerűbb kortárs olasz szerző, Inkeri Markkula finn környezettudós és író, Cara Hunter, az angol krimi jeles képviselője, Ole Könnecke német író és illusztrátor, valamint Miljenko Jergović, a horvát irodalom kiemelkedő alakja.