Kevéssé ismert, hogy a himnusz alapjául eredetileg egy brit katona, John William Fenton szerzeménye szolgált. Fenton 1868-ban érkezett Japánba, amikor Japán a Meidzsi-reform szellemében hozzálátott az ország modernizálásához és megkezdték a leszámolást a sógunok uralmával. Ekkor a császár több külföldi alakulatot kért a nyugati országokból. Fenton a 10. brit gyalogosezred kötelékében Jokohama kikötőjének védelmére rendelték.
Az itt töltött három év során Fenton létrehozta Japán első katonazenekarát, amelyet Londonból hozatott hangszerekkel látott el. Ryu Saito történész, a Yokohama Arts Foundation elnöke szerint Fenton nagyon türelmesen bánt a nyugati hangszereket sosem látott fiatalokból álló zenekarral.
Fenton győzte meg a Japánokat arról, hogy egy modern nemzetnek szüksége van nemzeti himnuszra is. Szenvedélyesen mesélt tanítványainak az "Isten óvd a királynőt" jelentőségéről a britek mindennapi életében, és arra kérte tanítványait, hogy találjanak megzenésítésre egy hasonló kifejező erővel bíró japán költeményt. Ekkor az egyik tanítványa, Iwao Oyama százados egy 10. századi verset választott, amely a "Nagyúr" (azaz a császár) hosszú életéért imádkozott.
Az ötlet ekkorra azonban már a császári udvar érdeklődését is felkeltette: Fenton kevesebb mint három hetet kapott, hogy elkészüljön a himnusszal, amit 1870-ben mutattak be a császár előtt egy tokiói díszszemlén. A brit gyalogosezred 1871-ben elhagyta Japánt, ám Fenton még hat évig volt az újjáformálódó japán haditengerészet karmestere maradt, majd a császári udvar zenekarát dirigálta. További sorsáról semmit sem tudunk.
A himnuszt 10 évvel később lecserélték egy Fenton japán tanítványai által átírt változatra, amely az 1903-as nemzetközi himnuszversenyen első díjat nyert Németországban. A megzenésített költemény jogilag csak 1999 óta tekinthető az ország nemzeti himuszának, és bár akkor törvény rendezte mind a himnusz mind a lobogó sorsát, a mai napig viták kereszttüzében áll mindkettő.
A himnusz ellenzői szerint egy demokratikus országban nincs helye a császár uralmát éltető militarista himnusznak, amely csak Japán második világháborús szerepválalalására emlékeztet. A himnusz támogatói nem látnak lényeges különbséget Japán és más nemzetek himnuszai között, emiatt szeretnék kötelezővé tenni a Japán modernizáció hajnalán elkészült alkotást és szívesen látnák a császárt Japán nemzeti jelképeként is. Akihito császár személyesen is beszállt a vitába, kinyilvánítva, hogy nem tartja kívánatosnak ezt a fajta tiszteletgyakorlást.
Tokió helyi kormányzata az 1999-es törvény szószerinti betartása miatt kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy a tokiói középiskolákban vigyázzállásban éltessék nemzetüket, a császárt és a lobogót. Tavaly nagyjából 200 középiskolai tanárnak sikerült elszabotálnia a himnusz éneklését, idén azonban fizetéselvonással és áthelyezésekkel fenyegették meg az engedetlen pedagógusokat - olvasható a Washington Post beszámolójában.
A japán középiskolai tanárok egyes képviselői szerint az oktatási minisztérium által propagált előírás szemben áll az alkotmánnyal, míg a minisztérium azzal érvel az ügyben, hogy az iskolák kormányzati intézmények, így az alkalmazottak feladata az állami rendelkezések betartása. A minisztérium szerint ha a pedagógus megtagadja, hogy végrehajtson egy állami rendelkezést, akkor rossz példára nevel.
