Tom Hanks először játszik westernben

Egyéb

Az Oscar-díjas színész elmondta, hogy mivel 35 évet várt az első westernfilmjére, azt akarta, hogy az igazán különleges legyen. Hozzátette: „nincs értelme csak azért westernt forgatni, hogy az ember kényelmes ruhát és kalapot hordhasson. Többről kell szólnia, mint pusztán a zsánerről".

A kapitány küldetése című film az amerikai polgárháború után játszódik. Hanks a megözvegyült veterán Jefferson Kyle Kidd kapitányt alakítja, aki a megosztott országot járja, hogy felolvassa a híreket a kisvárosokban élő embereknek. Véletlenül rátalál egy magányos kislányra (Helena Zengel), akiről kiderül, hogy évekkel azelőtt elrabolták a kiowa indiánok, szülei pedig meghaltak. A kapitány elhatározza, hogy hazaviszi a lányt még élő rokonaihoz. A veszélyekkel telt hazavezető út megpróbáltatásai közel hozzák egymáshoz a két magányos utazót.

Bár a forgatás több mint egy éve, a koronavírus-járvány kitörése előtt zajlott, a történet hátterében megjelenik a 19. század végén az országban pusztító kolera- és agyhártyagyulladás-járvány is. Mint Hanks fogalmazott: a filmművészet erejét látja abban, hogy a pandémia alatt a mozikba kerülő film mintha reflektálna a járványra és az Amerikát megosztó novemberi elnökválasztásra.

A nyitókép jelenet A kapitány küldetése című filmből.