Ma este a kecskeméti Hírös Agórában kiosztották a 15. Kecskeméti Animációs Fesztivál díjait. A mintegy 90 versenyalkotást hat zsűri értékelte, és 19 kategóriában osztottak ki díjakat. A kétévente megrendezett nemzetközi seregszemlére idén augusztus 11–15. között került sor.

Az európai egész estés filmek versenyének zsűrije – Milorad Krtstić, Varga Zoltán és Menyhei Szabolcs – és a közönség is Tomm Moore Wolfwalkers című filmjét találta a legjobbnak.

A legjobb magyar tévésorozat és a legjobb európai tévésorozat díját Horváth Mária, a Cigánymesék alkotója kapta, csakúgy, mint a legjobb 3D-s film és a legjobb forgatókönyv díját.

A legjobb magyar tévésorozat második helyezettje Glaser Kati Városi legendák: Családi ökörség című munkája lett.

Az európai szekcióban az ír Mcgrath David Pablo: Villakanál című sorozata dicséretben részesült.

A legjobb európai tv-special díját a francia Guillaume Loring Vanille című munkája nyerte, a belga Julien Bisaro Choum kalandos útja című filmjét pedig dicséretben részesítette a Kling Bélából, Baksa Balázs és Horváth Mártából álló zsűri.

A magyar filmek díjairól Barta Dóra, Demeter Éva, Kollarik Tamás, Nyerges András és Waliczky Tamás döntöttek.

A Magyar Filmkritikusok díját Ulrich Gábor Dűne című kisfilmje kapta.

Darabos Éva Pá kis panelom! és Horesnyi Máté Kisebbik rossz című műve dicséretben részesült.

A legjobb animációs munka díját Ulrich Gábor Dűne című kisfilmjének ítélték, a legszínvonalasabb képi formanyelvért járó díjjal Szöllősi Anna Helfer című filmjét méltatták.

A legjobb elsőfilmesnek Osztós Zsófia bizonyult Akárhová című filmjéért.

A legjobb diákfilm díját Gyarmati Lejla Mostanában nagyon című alkotása kapta, Osztós Zsófia Akárhová című filmjéért, Wator Ádám Patrik pedig a Sunshower-ért dicséretben részesült. A legjobb alkalmazott animáció díját Pataki Szandra vihette haza Globális öngyilkosság című munkájáért.

A diákzsűri díját az európai filmek kategóriában a horvát Pisacic, Matija: Glória kalandjai sorozat Gyilkosság a székesegyházban című epizódja nyerte. A diákok a magyar filmek közül Duckii Tomek Plantarium című alkotását találták a legjobbnak.

A kritikaíró pályázat nyertese Szabó Hajnalka Így alszunk mi című írása lett, a második helyen Böhm Róbert Az állatokat megesszük ugye? című alkotása végzett, a harmadikon pedig Nagy Tibor Körbe érő zsákutca című munkája.

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület és az Ifjúsági zsűri díját B. Nagy Ervin: Cserebogarak 2. Papp Laci című rövidfilmje nyerte.

Nyitókép: Wolfwalkers