Tompa Andrea: A bizonytalanság erős része az alkotásnak

Tompa Andreával legfrissebb, Haza című regényéről beszélgetett péntek délután a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Kovács Péter Zoltán irodalomkritikus, aki arra volt kíváncsi, miért döntött úgy a szerző, hogy három történelmi tárgyú regény után nézőpontot vált, hiszen úgy tűnik – akár Gagyi József társadalomtudós szavait idézve –, hogy Tompa a regényeivel lassanként lefedi az egész 20. századi történelmet

„Nincs életprogram, eldöntöttem, hogy nem írok életművet, de azt sem ígértem meg, hogy nem” – mondta el Tompa, majd hozzátette, hogy Gagyi Józseffel sokat beszélgettek a családjaik történetéről, migrációról és emigrációról, főként az 1990 utáni évek szempontjából. A Haza is emigrációs történeteket foglal magába, és bár nem kimondottan történelmi regény, hiszen a jelenkorban játszódnak az események, mégis látlelet a 20. századról, amit nem lehet nagy migrációs hullámok nélkül elképzelni.

Tompa felidézett egy történetet iskolás korából, amikor a Báthory líceumba látogatott Cs. Gyimesi Éva, és a beszélgetésből elkapott egy mondatot, amelyet akkoriban nem értett:

„Az elmozdulások mindig traumatikusak.”

Később értette meg ezt a mondatot, és mint mondta, az újrakezdés máshol mindig egy kényszer, ahonnan újra fel kell állni, viszonyrendszereket kialakítani. Elmenni nem csak egy országból lehet, városok közt is van mozgás, és bár az ő hősei nagyobb országváltásokban gondolkodnak, bizonyos esetekben ezek az elmozdulások traumát is jelenthetnek.

„Mindig is írtam esszéket, verseket, de történetek bennem akkoriban kezdtek el megszületni” – mondta el. Aztán 2008-ig kellett várnia a megjelenésre, s mint mondta: „Ha arra gondolok, hogy publikálni kell, kiesik a toll a kezemből. Ki kell kapcsolnom a publikációt a fejemben, másképp arra gondolok, hogy nem elég jó, és senki nem fogja elolvasni. Viszont úgy gondolom, hogy a munkához hozzátartozik ez a bizonytalanság, hogy úgy érezzük, ki kell ezt dobni. A bizonytalanság erős része a csinálásnak” – fogalmazott.

A Haza című regény elsősorban arra keresi a választ több szereplő szemszögéből, hogy szociológiai alapokon nyugvó értelemben milyen modellek vannak az emigrációra: milyenek azok, akik számára a váltás kapcsán csak a múlt létezik és a jelen megszűnik, vagy milyen az, aki a jelenben él, és igyekszik mindent leválasztani magáról, ami a múlthoz fűződik, illetve a kettő közti egyensúly. Létezik-e sikeres emigráció? Tompa szerint könyvének gyújtópontja az, hogy eljutunk-e odáig, hogy azt mondjuk: hazaszeretet, és mit jelent a honvágy anélkül, hogy irónia, politikai diskurzus vagy netán a 19. századi romantika mint külső tudás bekapcsolna bennünk. El lehet-e mesélni az elmesélhetetlent, érzeteket, belső viharokat és bizonyosságokat?

Elmondása szerint külső kapcsolatokat kellett mozgósítania a könyv megírásához – egyik szereplője felismerhető, régi osztálytárs, aki jóvá is hagyta jelenlétét a könyvben, ő egy sikeres emigráció példája benne. Vannak azonban kudarcélmények is, amelyekről az emberek nem szívesen beszélnek. Tompa a sérelmes történetekről is ír, de úgy szereti ezt megtenni, hogy a szereplők feloldozást és megnyugvást nyerjenek a történetben. Megértéssel fordul hozzájuk, hiszen minden aktuális döntés vagy kibontakozó sors éppen úgy létjogosult, ahogy van. „Nincsen irónia, csak odafordulás van. Az irónia mindig a kitaposottabb út, könnyebb utalgatni, idézgetni valamit, mint igazi és komoly értelmében látni, átérezni. Ilyen tekintetben én szeretem tüdőre szívni a dolgokat” – fejtette ki.

Sánta Miriám írása a Maszol.ro oldalán olvasható.

A képen Tompa Andrea a Bánffy-palota udvarán felállított színpadon. Fotók forrása: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét