Hogyan fogadtad a jelölések, majd az Ezüst Medve elnyerésének hírét?
Nagy örömmel, nem számítottunk rá, bár Radu Judét és az ő intelligens filmes munkásságát ismerve nem igazán lepődtem meg. Elfogulatlanul mondhatom, hogy jól megérdemelt a díj, remek lett a forgatókönyv. Pár évvel ezelőtt a Berlinale Generation részlegének versenyében a Maria Solrun által rendezett Adam című film szereplőjeként vettem részt a fesztiválon, jó élmény volt visszatérni. A hivatalos verseny résztvevőjeként sokkal több figyelmet kaptam, mint korábban.
Milyen volt végigsétálni azon a vörös szőnyegen, ahol idén többek közt Marion Cotillard, Ethan Hawke és Benedict Cumberbatch is végigvonult?
Megtisztelő élmény volt, de az engem körülvevő fotósok helyett a csapatomra és a velük való együttlétre fókuszáltam. Úgy éreztem, hogy Raduhoz tartozom, aki teljes egyszerűséggel, egy szimpla hegymászócipőben jelent meg. Ő nagyon szigorú és igényes filmes, emellett pedig iszonyú jó humorérzékkel bír. Végigviccelődte a vörös szőnyegen töltött időt, amitől az egész egy jó hangulatú, baráti pillanattá vált. Azért izgultunk is, hiszen néhányan a Berlinalén láttuk először a filmet. Egyébként nagyon zsúfolt volt a programunk, reggeltől estig interjúkat adtunk és fényképezőgépek előtt álltunk, így szinte időnk sem volt belegondolni, hogy milyen kaliberű színészekkel osztozunk a vörös szőnyegen.
Hogyhogy a Berlinalén láttad először a kész filmet?
Tavaly novemberben hívott Radu, hogy kész van a film, nézzem meg, de nem volt időm leutazni Bukarestbe. Aztán addig halogattuk, hogy végül így alakult. Azt hiszem, legközelebb nem így fogom csinálni.
Nem véletlen, hogy jobban élveztem a második, vasárnapi vetítést, ahol egy kis távolságból, régi barátaim társaságában nézhettem a filmet.
Milyen visszajelzéseket kaptál a vetítéseket követően?
Sokan kimondottan örültek a filmnek, és nagy meglepetésemre azok is értették a lényegét, akik nem beszélik a román nyelvet – magyarul is megszólalok benne, de főként románul beszélek. Jóleső érzés megnevettetni a nézőket és hallani, hogy tudtak kapcsolódni. A jelen lévő magyar kollégák is értékelték a filmet, és értették az általam alakított, összetetten felépített szerepet. Remélem, hamarosan a magyar közönség is láthatja majd, hiszen tudomásom szerint van már magyar forgalmazónk.
A Kolozsváron és Szászfenesen forgatott fekete komédia aktuális társadalmi problémákat boncolgat, az ingatlanválság és a nacionalizmus térnyerésének témáit dolgozza fel, tragédiát is megjelenít. Az általad alakított karakter a bírósági végrehajtóként dolgozó Orsolya, aki morális válságot él meg: ki kell lakoltatnia egy hajléktalan embert egy pincéből. Hogyan viszonyulsz magánemberként és művészként a film témájához és annak filmes megfogalmazásához?
Ez a film erős kritika jelenkori társadalmunk számára. Az egy dolog, hogy valakit érdekel a hátrányos helyzetű szociális rétegekben élők sorsa, és sajnálja őket, esetleg adományoz nekik néhány eurót, de ez nem elég ahhoz, hogy megváltozzon a helyzet. A valódi megoldást politikai és törvényhozói szinten kellene megtalálni és alkalmazni. Fontos lenne, hogy ne érzelmileg, hanem praktikusan viszonyuljunk bizonyos problémákhoz. Sokkal több információra és sokkal jobb oktatási rendszerre lenne szükség ahhoz, hogy valóban élni tudjuk a demokráciát.
Számomra is tükröt tart a film, hiszen amikor Münchenben éltem, három évig menekültotthonban élő gyerekekkel dolgoztam, majd Erdélyben két ízben is együtt dolgoztam egy itteni, Social Fiber nevű szervezettel, akik otthonban élő gyerekekkel foglalkoznak. A szervezet a pataréti szeméttelepre is kimegy, és értékes programokat szerveznek az ottani gyerekekkel. Nagyon jó, hogy ezt teszik, és létfontosságú a munkájuk, hiszen megpróbálják picit jobbá tenni a gyerekek és fiatalok sorsát, de sajnos még mindig ott van a szeméttelep, nem sikerül a civil szervezeteknek önerőből felszámolni. Ilyen szempontból tehetetlenek vagyunk, az igazságszolgáltatásnak meg a politikának lenne itt nagyon komoly feladata.
Miként tudtál színészként belehelyezkedni egy olyan történetbe, ami a civil életedben mélyen érint?
Tulajdonképpen csak bele kellett engednem magam a helyzetbe. A film forgatókönyve összetetten megírt történet, az enyém pedig egy ugyanennyire összetett szerep. Ellentmondásos, és ezért éreztem azt, hogy szabadon hintázhatok az ellenpontok között. Egyszerre kellett komolynak és nevetségesnek lennem. Úgy kellett természetesen viselkednem, hogy közben elég mesterkélt szövegekben fejezem ki magam. Sokszor hallunk ilyen rendezői utasítást, hogy: mondd el a lényeget a saját szavaiddal! Hát, ez nem egy ilyen munkafolyamat volt.
A szigorú keretek támogatták a munkád azzal, hogy pontosan behatárolták a feladatot, vagy éppen nehezítették?
David Esrig iskolájában (Athanor Akademie Burghausen), ahol a mesterséget tanultam, sokat dolgoztunk kötöttségekkel. Volt úgy, hogy másodpercnyi töredékekre volt szétszedve egy színpadi pillanat, és abba tanultunk meg életet, hitelességet lehelni, miközben pontosan betartottuk a rendezői utasításokat. Így nem volt idegen ez az előadásmód. De az se lett volna gond, ha teljesen idegen, mert szeretem a kihívásokat.
Milyen volt a román filmgyártás neves rendezőjével forgatni, aki 2021-ben már elnyerte az Arany Medvét a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban című alkotásával? Mennyire érzed közel magadhoz Jude munkamódszerét, alkotói attitűdjét?
Nagyon közel érzem magamhoz. Kifejezetten bízom Radu Judéban, az ő világnézetében, tehetségében, tudásában, valamint rendezői és személyes nagylelkűségében. Ő nem csupán igazán erős vezető, de igazán humánus is, számomra nem járt konfliktussal vagy félelemmel a vele való munka.
Rá tudtam hangolódni, és nem éreztem azt, hogy megfojt, mert nyitottan fogadta az ötleteimet. A forgatás előtt két héten át önkéntesként dolgoztam egy román végrehajtói irodában, eközben egy kilakoltatáson is részt vettem, hogy képet szerezzek az ott zajló munkafolyamatokról. Ebből az élményemből is bekerült néhány elem a forgatókönyvbe. Radu Jude mindig a kontrasztokat keresi, mert azokból a feszültségekből lehet építkezni.
A kilakoltatástól már előre borzasztóan éreztem magam. Tartottam tőle, hogy szegény gyerekeket kell majd utcára küldeni. Ezzel szemben egy luxusnegyedben lévő lakásba mentünk, ahol egy magára hagyott tengerimalacot láttam a drogozás nyomaival terített szoba közepén, lepisilt falak között. Egy csalót kellett innen kilakoltatni, aki hatévente beköltözik egy házba, ahol mindössze két évig fizet albérletet, aztán nem. Egy nagy-magyarországos lehúzis (erdélyi kifejezés az autómatrica szóra – a szerk.) autóval érkezett a helyszínre, majd tíz csendőr gyakorlatilag ingyen kiköltöztette. A bírósági végrehajtók nem rossz emberek, naiv dolog ezt hinni róluk. Ők hisznek a jogban és a jogállamban, és végzik a dolgukat. Ők is meséltek olyan történetet, hogy például egyik kollégájuk, látva egy sokgyermekes egyedülálló anya helyzetét, kilakoltatás helyett kifizette az egész elmaradt lakbért.
Miként jelenik meg a Kontinental ’25-ben a rendező munkásságának sajátos, nyersen őszinte jellege?
Ahogy a többi filmje – például az Aferim!, ami szintén Ezüst Medvét nyert –, úgy ez is egy új, különleges formát képvisel. Egy olyan új formát, amelyet a frappánsan megfogalmazott, tabudöntögető tartalom alakít ki. Radu elképesztő szorgalmas, én nem ismerek másik embert, aki olyan sokat olvas és annyi filmet néz, mint ő. Széles spektrumon gondolkodik, és nyersen fogalmazza meg a véleményét, ugyanakkor mesteri színvonalú szakmaiságot és játékosságot képvisel. Mindez ebben a filmben is megjelenik a nagyfokú szeretet mellett.
Tudsz kapcsolódni az ő komplex világlátásához, egyedi humorához?
Igen, könnyen. Ezek közel állnak hozzám, élvezetesek számomra, sokat tanulok belőlük. Minden találkozásunk alkalmával intellektuálisan inspirál. Ha leülünk beszélgetni, egyből kigördül belőle egy filmtörténeti anekdota, amit nagy örömmel fogadok tőle.
Mit gondolsz a román új hullámos filmgyártásról?
A román új hullám hivatalosan Cristi Puiu filmrendező munkáival kezdődött, de véleményem szerint – ha nincs is vége, úgy érzem – ez már nem ugyanaz a hullám, mint ami tíz-húsz évvel ezelőtt volt. Megmaradtak belőle nagy rendezők, és a fiatal generáció képviselői is bátran próbálkoznak érdekes rövidfilmekkel.
Rendezői tapasztalatokkal a tarsolyodban mi a véleményed arról, hogy miközben egyre magasabban van a vizuális ingerküszöb, már telefonnal is lehet olyan alacsony költségvetésű, mégis komoly alkotást létrehozni, mint az iPhone 15-tel forgatott Kontinental ’25 vagy épp Sean Baker tavaly megjelent, Anora című filmje? Miért hatásosak a vásznon a telefonnal készült felvételek?
Ezt a filmet azért csináltuk meg telefonnal, mert nem akartunk várni a támogatásra. Épp a Dracula című filmjéhez castingoltam tavaly tavasszal, amikor Radu felkiáltott és megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem megtanulni egy másik szöveget egy másik castinghoz is. Elmondta, hogy tíz éve készül erre a filmre, de nem tudja pontosan, kivel csinálja meg. Ez lett a Kontinental ’25.
TikTokra is lehet jó videóanyagot készíteni, ha értelmes történetet mesél el benne az alkotó.
Rendezői szemmel is látva a forgatási munkafolyamatokat milyen élmény színésznőként „rendezve lenni”?
A rendezői tapasztalataim könnyítenek a színészi munkámon. Mióta átlátom a rendezői oldalt és munkafolyamatot, nem gondolok túl helyzeteket, és ez teret nyit annak, amit színészként a leginkább élvezek: a játéknak.
A felsoroltakon túl mi segít abban, hogy megéld a játékosságot a forgatásokon és a magánéletedben?
A forgatásokon kell hogy legyen egy konkrét cél – akár az improvizációkban is –, mert sokkal felszabadultabban lehet játszani akkor, ha vannak játékszabályok és van egy értelmes ember, aki vezeti az adott játékot. Az életben pedig a humorérzékem segít túlélni. (nevet)
