Az ifjú Anton Pavlovics Csehov hányatott sorsú, a sokáig kallódó kézirat agyonjavított jellege miatt (is) rekonstrukcióra szoruló - és általában mindig másképp újrahangolt - színdarabja a tönkremenés és tönkretevés aktuális tragikomédiájaként bontakozik ki az Örkény István Színház pontosan elemzett, alaposan megmunkált, szuggesztíven eljátszott előadásában. Önsorsrontás terén az ezúttal harmincvalahány évesnek beállított falusi tanító, Platonov (a dráma voltaképpeni címszereplője) jár az élen. Butuskának mondott felesége, Szása (a korántsem oktondi tekintetű, odaadó Bíró Kriszta) mellé még három asszonyt takarít be (hagyja, hogy azok betakarítsák őt). Bizonyára azért csak ennyit, mert a Radnai Annamária fordítói és dramaturgi leleményét dicsérő jelen változatban nem szerepel több nő. Kerekes Éva (Anna Vojnyiceva, özvegy tábornokné), Für Anikó (Szofja, a tábornokné menye) és Takács Nóra Diána (Marja) is ironikus rálátást enged a három (negyven, harminc, illetve húsz év körüli) nőalak testi-lelki, érzelmi gyengéire, de valamennyiükből ki-kibuknak a józan megfontolás, a megváltónak remélt kapcsolatkeresés, az áldozatkész felajánlkozás jelei. Kerekes lefojtott hisztériája, Für kisszerű mártíriuma, Takács félszeg tapasztalatlansága más színekkel is bőven elegyedik. A nevetés még végig sem futhat a nézőtéren, máris súlyosabbra váltanak a replikák. S a három nő egyikének majd a kezébe akad egy pisztoly is...
A vendégrendező, Jurij Kordonszkij főleg az összetett figurateremtéssel nyer csatát. Sziporkázó dirigensi elme (ezt nem az alkalmi tűzijátékok és a befejezéskor vízijátékként szökőkutazó pezsgősüvegek kapcsán állítjuk). Az Apátlanul cím kevéssé fejezi ki a fő konfliktust, melyet a szereplők nem elsősorban generációk közötti szakadékokba meredve, inkább saját tehetetlenkedésük, személyiségük elsivárosodása, a társadalmi légüres tér miatt szenvednek el, vesznek semmibe, tesznek infantilis tréfák tárgyává. Igaz ugyan, hogy a mellékalakok közt Kirill (Dömötör András szakítja ki mai, keménykedő típusként) nem ért szót apjával, Glagoljev földbirtokossal (Végvári Tamás formálja kedélyes öreggé, akinek semmi sem drága). Iszak (a visszahúzódni tudó Máthé Zsolt) csak lóg a papáján, az ügyesen, öntudatosan zsírosodó zsidó kereskedő Abram Vengerovicson (nincs az a sértés, amely Csuja Imrét kihozná a sodrából). Platonov is átkot szór rég halott apjára. Mégsem apa híján, inkább önmaga híján képtelen vezetni életét mindenki. A találkozások hepciáskodó viadalokká fajulnak, a barátságos közeledés nyers összetűzésként dördül, a végső képleteket nézve majdnem mindenki rosszakarója majdnem mindenkinek. Nem törpék, nem karikatúrák a csehovi kreatúrák (már csak azért sem, mert a későbbi nagy drámák számos motívuma és szöveghelye áthallásosan megemeli a szituációkat), ám a könnyebb, sötétebb utakat választják: általában elfelé surrannak, vonszolódnak csökevényessé kopott személyiségcentrumuktól is. Mint Mácsai Pál remek Trileckij orvosa, aki az ivászat szüneteiben gyakorolja hivatását, és gonoszkodó szellemeskedéssel, nevetséges pákosztossággal börtönözi zárójelbe kevés maradék erényét. Ellenkező végletként Debreczeny Csaba (Szergej, a tábornokné mostohafia) improduktív hirtelenkedéssel, éretlen nekibúsulással tehetetlenkedik mint felszarvazott férj.
A bemutatóból valószínűleg kirostálható lenne húsz-huszonöt perc. Khell Csörsz faanyag és barna szín uralta, pusztuló udvardíszlete - mely romosodó szobákra is ráutal - a szeszélyesen széttartó irányokat emeli ki, buktatókat tartogat, kellékeket halmoz. Tér és eszköztár túlságosan időigényes. Virágcserepek hajigálása, kötélzeten úszó színes zászlócskák felaggatása, különféle hatáselemek ismételgetése nélkül is intenzív lenne a premier. Füzér Anni jelmezei példásan olvadnak a látványba (amikor - az állhatatlan Platonov "szerelmét" persze hiába remélve - Kerekes/Anna és Für/Szofja egyszerre marad hoppon, színben-jellegben hasonló öltözéket viselnek).
