Egyéb

Tönkretehetetlen...

Archív 2008. április 9.

A vízágyra emlékeztető átlátszó nylontömbök százféleképpen szolgálják a bő egyórás bohóctréfát: rögtön egy ilyenen lovagolnak elénk a MU színpadán, aztán meg-megmásszák azokat, beléjük-közéjük szorulnak - vagy szorítják egymást -, néha egészen bravúros trükkökkel.

A kontakt tánc, a gesztusok színháza s a hétköznapi cselekvések felidézése (lásd: fülbe súgdosás, bajlódás nyakkendő-kötéssel, falhoz állítós motozás - effélék) keverednek egész arányosan, de elmondható, hogy sokkal kevésbé a táncmozgáshoz, mint magához a groteszkhez való viszonya a leglényegesebb ennek a csapatnak.
 
Nem igazán táncosok és nem igazán színészek - nem igazán van darab itt sem, sőt, az amúgy nagyon nívós zene is alig szól, mégis szórakozunk ezen a kortalan (no jó, kb. 25 és 55 közötti) négy férfin, a fércelt műrongyos, csíkos zakójukban.

Miért is szórakozunk akkor? Mert valahogyan mégiscsak jól adagolják a bohóctréfát: eljátsszák, hogy nem nagyon tudnak mozogni (és tényleg), úgy fonódnak-gabalyodnak, mint az a híres amerikai csapat, a Pilobolus, mely először rendezte színházzá a kontakt táncot a '70-es években: akrobatikusan és tréfásan. A saját írásmódja szerint csupa kisbetűvel írt  compagnie drift humora (az ötletadó Peter Schelling, a rendező-dramaturg Béatrice Jaccard és a négy, koreográfusként is megjelölt előadó humoráról van itt szó egybevéve) picit szomorkás. Ezért is bohócszínház ez; olyasféle, mint nálunk Szabó Rékáé, nemzetközi viszonylatban pedig akár Nagy Józseféhez is hasonlítható, különös tekintettel a tárgyak és - egymás - virtuóz rakosgatására. Utóbbi alkotóhoz talán annyiban is kapcsolható, hogy igazi férfiszínház ez, férfi öniróniával: kisszerűségek és nagyszerűségek felvonultatásával, jóllehet távol Nagy József szociális érzékenységétől, kíméletlen láttatni tudásától.

Kevesen ültünk a nézőtéren (fél ház), és még másnap is előadás - nem öröm, hogy ekkora utat tesz meg hozzánk egy társulat, s néhányan látják csak. Ez nyilván profil kérdése is: a  Trafóban például, ahol a közönség a külföldiekhez szokott, nagy valószínűséggel több nézője lett volna. Igaz ugyan: stílusbeli sajátosságainál fogva nem biztos, hogy oda meghívást kapott volna. Az előadás "élvezeti értéke" mindenesetre nagyobb volt annál, mint amekkora fogadtatás itt most kijutott neki.