Törékeny pillanat - AZ IMPRESSZIONIZMUS SODRÁBAN - KOGART

Szinyei Merse Anna

Szinyei Merse Anna, a kiállítás főkurátora szerint ilyen bőséges anyag a témakörből Magyarországon még nem került a közönség elé. Firenzében és Krakkóban már rendeztek hasonló tárlatot, de itthon ez a 136 képet felvonultató anyag igazi unikum. Annál is inkább, mert a tágan kezelt időrend a hatások, előzmények és szétágazások olyan gazdag vonulatát fogja egybe, amelybe Barabás Miklóstól Vaszary Jánosig rendkívül sok alkotó sokféle festői világa belefér. Nem csupán az eddig ide sorolt szolnoki és nagybányai művésztelep, Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly, de a tájkép kismesterei, és a fauve vagy az expresszionizmus felé induló század eleji nagyok is.

 

A kiállítás hangsúlya tehát - a címbe foglalt elegáns kerülőúttal - nem az impresszionizmuson van, hanem a modern művészet kezdetét jelentő plein-air festészeten, az abból kibontakozó fény-árnyék hatásokon, a kolorit újfajta alkalmazásán és mindenekelőtt egy radikális szemléletváltáson: a pillanat festői megragadásán. Még akkor is, ha az összeállítás egyik szenzációjává avatott, 140 év után itthon először látható Szinyei Merse-kép, az Anya gyermekeivel műteremben készült, télen.

 

 

A törékeny, csakis szubjektív módon megélhető jelen fényfoltok, elmosódó kontúrok, reflexiók formájában vonult be a szalonokba a XIX. század utolsó harmadában. A historizmus kompozíciós törekvései még sokáig tovább élnek, de az új eszköztár lassan a képalkotás célját is megreformálja. A modern Európa nem a múlttal, hanem a jelennel kezd foglalkozni. A barbizoni tájba kivonuló festők a távoli korok és témák helyett maguk körül kerestek anyagot, és megtalálták az érzékek birodalmát. Munkácsy 1874-ben készült Poros út című képén a romantikus felfogás és a Turner hatását követő, villódzó, érzékeny fények két korszak határát jelzik.

 

A kurátor koncepciója indokolt, hiszen a francia impresszionizmus nálunk tiszta, eredeti formájában sosem létezett. Az ecsetkezelés, a tükröződések, vibráló fényjátékok mindig egy meglehetősen zárt gondolati közegben jelennek meg, ami inkább szociológiai vonatkozásban tér el a franciától, mintsem festészeti kvalitásban. A magyar plein-air festők szinte sohasem használtak nagyvárosi élményanyagot, csak Perlmutter Izsák, Ferenczy Károly vagy Vaszary János festményein jelenik meg a nagypolgári környezet. Annál gyakrabban merítettek a magyar vidék életéből. Ebben a tekintetben radikálisan szakított a "magyar Barbizon", a szolnoki művésztelep az őt megelőző akadémikus festészettel: Fényes Adolf, Hollósi Simon, Zemplényi Tivadar képein a magyar falu a romantikus ábrázolástól megfosztva, a maga mélyszegény állapotában jelenik meg. A sátoros cigányok, a falu végén ballagó öregasszony töredezett mozdulatai, a föléjük hajló, napsütötte fasor összképe távol van az idealizált, bukolikus felfogástól, ami a kiállításon az előzményként felhozott Markó András, Telepy Károly, Mészöly Géza akvarelljein és vásznain még nagyon is eleven.

 

 

A KOGART kiállítása tehát nem az ilyen tiszta formában joggal megkérdőjelezett magyar impresszionizmust mutatja be, hanem annál jóval többet. A modern magyar festészet kiindulópontját, a tájban érzéki hatásokat kereső vonulatot vezeti végig a reformkortól egészen az első világháború végéig. A tájképek, csendéletek, portrék a modern társadalom megszületésének elégikus, lélekkel megérintett pillanatait tolmácsolják, a tradíciókkal szembefordulva, őszintén, az impresszió szubjektív igazságával.