A néprajzi és népművészi gyűjtemények kialakulásának már viszonylag korai szakaszában figyelem fordult a hímes tojások felé, s hamar gyűjteményi darabokká váltak. Így természetesen Déri György valamivel több, mint 2100 darabból álló értékes népművészeti kollekciójából sem hiányoznak. Bár számaránya alapján jelentéktelennek tűnik a mindössze 10 darab hímes tojás, de régiségük, egyedi mintáik miatt mégis figyelmet érdemelnek.

deri-tojas13
Fotó: Lukács Tihamér

Ez a hímes tojás karcolt technikával készült. A díszítési mód igen nagy múltra tekint vissza, hiszen már 8. századi avar sírból is került elő ilyen tojás. Ennek ellenére ez a típus mégsem lett szerves része a falu hagyományos húsvétjának. Készítői ugyan falusi emberek – leginkább férfiak – voltak, akik azonban eladásra szánt termékként állították elő azt a városi, polgári lakosság számára. A használt minták leginkább virágornamentikák, s így a fizető, megrendelő közösség polgáriasult ízlését tükrözték. Ezekre a tojásokra gyakran kerültek feliratok, rövid versikék is.

karcolas
  Így karcolják a tojást

Az ilyen típusú hímes tojás elkészítése nem igényel speciális eszközt. A tojást megfestették, s a már megszínezett darabra egy éles, hegyes eszköz – bicska, vastagabb tű, esetleg szeg – segítségével karcolták rá a kívánt motívumokat. Ennek során gyakorlatilag lekaparják a festéket a tojáshéjáról, így tűnik elő annak eredeti, világos színe. Igyekeztek minél világosabb héjú tojásokat használni, s ezekre élénk színű, erős, sok esetben sötét festéket vittek fel, hogy a minta minél jobban látszódjon.

Sötét színűre festett tojásra karcolt mintát az a készítő is 1936-ban, akinek terméke néhány évvel később Déri György népművészeti gyűjteményébe került.

deri-tojas2

A tojás központi díszítménye a kosárból szerteágazó, leveles, bimbós virágos, növénycsokor realisztikus ábrázolása. A kosárból a bimbók, leveles ágak és virágok minden irányban szerteágaznak s szinte kitöltik a tojás teljes felületét. A szabadon maradt területre az “Emlék” szót, alá pedig az 1936-os évszámot karcolták. A tojás igazi érdekességét az adja, hogy készítője gondot fordított a díszítmény virágainak utólagos, halvány kiszínezésére is.

Ezt a tojást viasszal írták. A díszítéstechnika az egész magyar nyelvterületen elterjedt és általános volt. A forró viaszt egy pálca végéhez merőlegesen dróttal, lószőrrel, erősített rézcső juttatja a tojás héjára. Az erre a célra kialakított eszköznek tájegységenként más és más népnyelvi elnevezése van, ezek közül legismertebb az íróka. A technika nagyon egyszerű; a viasszal fedett területeket nem fogja be a festőlé, így alatta kirajzolódik a minta.

E technika használata során a kompozíció kialakításának rendezőleve a szimmetria és a ritmusos ismétlődés. Ezt segíti elő, hogy a tojásokat gyakran annak vízszintes és függőleges tengelye mentén mezőkre osztották. A pontos és egyenes vonalak húzásához jól elkészített írókára, biztos kézre és sok gyakorlásra van szükség. A tojás színezését leginkább különböző növényi eredetű festőlével végezték, ám a 20. század elején a természetes anyagok mellett megjelentek az ipari előállítású festékek is.

E darab készítője mesterien használta az írókát. A leltárkönyvi bejegyzés szerint ez a tojás a Sárközben készült az 1890-es években. A tojás eredetileg sötét ibolya alapszíne az elmúlt mintegy 130 év alatt meglehetősen elhalványult, foltossá vált. A darabot kétszer festette meg készítője. Először sárga festőlével színezte meg, majd felvitte rá viasz segítségével a motívumot, és csak ezt követően helyezte a tojást ibolyaszínű festékbe.

tojasfestses_anno
Dér Józsefné tojásfestő, a népművészet mestere 1958
a Sárközi Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek egyik alapító tagja

Aki készített már ezzel a technikával hímes tojást, az tudja, hogy mennyire időigényes folyamat ez. A nagy időráfordítás több dologra is utalhat: készítője talán különleges személynek, szánhatta ezt a darabot. A tojás díszítménye két minta ismétlődéséből alakul ki. A két, szinte teljesen azonos elemekből álló motívum vízszintesen helyezkedik el, és csak alapos megfigyelés, lassú körbefordítás után tűnik fel a megfigyelőnek hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik. A mintaelemek között üresen maradt részekre nagyobb méretű pettyek kerültek.

A Déri György-gyűjtemény hímes tojásai közül az ecsetes díszítésű a legújabb. Ez a technika nem teszi lehetővé a hagyományos minták felvitelét a tojás felületére.

deri-tojas1
Fotó: Lukács Tihamér

Ehhez a Sárpilisen, Tolna megyében készült a hímes tojáshoz temperát használtak. Erről maga a tárgy informál minket, hiszen a Sárpilisi // Emlék felirat felkerült a tojásra is. E két szó között stilizált, kissé elnagyolt kivitelűnek tűnő virágmotívumokat festett a készítő. A minták elrendezése és elhelyezése láthatóan előre végiggondolt, bár előrajzolásnak nem látszik nyoma.

Az elnagyoltság nem feltétlenül a készítő ügyetlenségéről árulkodik: magának a technikának sajátossága ez, hiszen ha a tempera túl híg, megfolyhat, ha túl sűrű, akkor pedig a használt ecset sörtéinek szálai látszódhatnak. A sárpilisi tojás esetében is ez utóbbi a helyzet. A készítő meghagyta a világos héjú tojás saját színét, és közvetlenül erre vitte fel a függőleges elrendezésű mintákat, melyeket száradás után egy lakkréteggel is rögzített.

A tojás egyik oldalán szár nélküli szirmos virágfej, sárga középpel, piros és kék váltakozó színű szirmokkal. A szirmok közötti terület kitöltésére sárga rövid vonalakat festett fel a készítő, és a szirmok végeinél piros pöttyöket is használ az üres felület kitöltésére. A tojás másik oldalán sárga színű masnira emlékeztető elemből piros száron szerteágazó szirmos virágkompozíció látható. A két virágkompozíció között helyezte el a készítő a Sárpilisi // Emlék feliratot. A tojás aljára és tetejére egy-egy hasonló kidolgozású szirmos szár nélküli stilizált virágfej került. A készítő csak tiszta színeket használt: pirosat, sárgát és kéket, így különleges harmónia jellemzi az alkotást.

Forrás: magyarmuzeumok.hu

Nyitókép: Gyimesi asszonyok tanítják a keszthelyi gyerekeket a hagyományos tojásírásra. Fotó forrása: zaol.hu