Törőcsik Mari életének eddig ismeretlen pillanatait leshetjük meg
A Törőcsik család hagyatékából összeállított fotókiállítás a magyar színház- és filmtörténet egyik legnagyszerűbb színésznőjének legszemélyesebb, legőszintébb pillanatait idézi meg az 1950-es és 1960-as évekből.
Egy apró, régi tévén találkoztam vele először, a Körhintában. Valamiféle vasárnapi nosztalgiamatiné lehetett, ahol régi magyar klasszikusokat vetítettek, és ami előtt még gyerekként is ottfelejtődik az ember. Aki ugyanis látta Törőcsik Marit színpadon vagy a filmvásznon, egész biztosan emlékszik rá. Jellegzetes mosolyára, törékeny alakjára, amely képes volt olyan erőt sugározni, amely betöltötte a teret. Jelenléte volt, méghozzá a legnagyobbakhoz fogható.
A háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő pályája során 176 filmben és több mint száz szerepben játszott, ez a mostani, Bajor Gizi Színészmúzeumban látható kiállítás pedig igazán méltóan emlékezik. A bemutatott képeket fotósok és magánszemélyek vegyesen készítették: a nemrég elhunyt Benkő Imre, Eöri Szabó Zsolt, Fábián József, Földi Imre, Ilovszky Béla, Inkey Alice, Inkey Tibor, Keleti Éva, Koncz Zsuzsa, Korniss Péter, Morvay Pálma, Szkárossy Zsuzsa, Tóth István, Törőcsik Juli, Wellesz Ella.
A színésznő Heves megyében, Pély községben született Törőcsik Marián néven 1935. november 23-án. A furcsa keresztnévnek is van története: a jegyző elírta a keresztnevét, így a Mariannból Marián lett. Szülei pedagógusok voltak, a család öt gyermeke közül ő volt a második. Mari eredetileg zongorázni szeretett volna, de harmadikos gimnazista korában megtudta, hogy van egy főiskola Budapesten, ahol színésznek lehet tanulni, így végül oda jelentkezett. Lehotay Árpád felvételiztette, ám nem vette fel az akkor tizenhét éves lányt, és azt tanácsolta neki, hogy előbb „érettségizzen le és jöjjön vissza, mert érdemes”.
A főiskola szabályzata ugyan tiltotta az első- és másodéves hallgatók kiadását filmekhez, de Marival kivételt tettek, ugyanis a rendező kötötte az ebet a karóhoz: senki mással nem tudta volna elképzelni. A legenda szerint Fábri volt a színésznő névadója is, hiszen az ő javaslatára lett szimplán csak Mari – össze ne tévesszék az akkor már befutott Krencsey Marianne színésznővel. Az 1955-ben forgatott Körhintával egy csapásra ismert lett, Törőcsik Mari pedig a magyar mellett a cannes-i filmfesztivál közönségét is lenyűgözte: a filmet 1956-ban Arany Pálmára jelölték, onnantól pedig nem volt megállás.
Híres szerepek, külföldi fesztiválszereplések, filmbemutatók – például a Két vallomás (1957), a Vasvirág (1958) vagy az Édes Anna (1958) – és persze a cannes-i és párizsi utazások során készült fotográfiák is láthatóak: Mari a Tiszánál vagy éppen a Notre-Dame előtt áll a maga természetességében, smink és póz nélkül, hétköznapi ruhákban.
„A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Józan és sugallatos egyszerre. Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié…” – ezek Pilinszky János a kiállításon is olvasható szavai Törőcsik Mariról. A költő bevallottan rajongott a színésznőért, de nem mondhatjuk azt, hogy elfogult lenne: Törőcsik ugyanis sosem azt éreztette velünk, hogy belebújik egy szerepbe, ő megszemélyesített, közben pedig nem tűnt el a valódi lénye.
Keleti Éva 1968-os felvételén a színésznő Balatonfüreden nyaral: Tordy Géza és Kállai Ferenc között áll fürdőruhában és nevet. Inkey Tibor 1955-ben a Körhinta forgatásán fotózta le Törőcsik Marit: ezen a képen a fiatal színésznő nyári ruhában ül a mezőn. A maga természetességében és lefegyverző, mágikus kisugárzásával.
Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu