A képek mellett idézetek is olvashatók, amelyek elhelyezik az egyes alakításokat az életműben: mit gondolt róluk maga Törőcsik Mari, mit írtak róla a kritikusok, mit mondtak róla pályatársak, rendezők. Törőcsik Mari mondataiból világosan kiderül: saját magát, a pályáját, a sikereit és a kudarcait is kellő (ön)kritikával kezelte, munkájára alázattal tekintett, és a színészetet szenvedéllyel művelte.
„Én a Nemzeti Színházba léptem be főiskolásként, és onnan fogok meghalni” – nyilatkozta Törőcsik Mari, aki 1958 és 1979, majd 2002 és 2021 között, haláláig a Nemzeti Színház művésze volt. Büszkén emlegette, hogy a 2002-ben megnyíló új Nemzeti társulatába elsőként őt szerződtette Schwajda György igazgató. A Nemzeti Színház mellett rövid ideig volt győri, a szolnoki színház tagja, a pesti Művész Színháznak nemcsak színésze, hanem kis ideig az igazgatója is volt.
A színpadtól sosem búcsúzott el. Utoljára 2016 elején lépett fel, az idős Galilei szerepét játszotta Bertolt Brecht drámájában a Nemzetiben.
„Szoktam mondani, hogy volt öt-hat estém. Most már, hatvan év színpad után talán hét-nyolc is. Amikor a véletlen, a csillagok állása, a jóisten tudja, mi által elrepül az előadás. Mindig mindent meg kell tenni, hogy ez megtörténjen, de nincs rá garancia, hogy ez az ember életében akár egyetlenegyszer is összejön. Ritka kincs… Nem azt kérdezem, tudom-e úgy, mint más, még további ezer jó színész. Én azt kérdezem, tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom. Tudom-e úgy, hogy ezért érdemes még engem választani, csakis engem. Itt kell a bátorság, sokszor vakmerőség, és itt kell az önkontroll is…” – olvasható Bérczes László Beszélgetőkönyvében.
A teljes, hatvan képből álló kiállítás a Nemzeti Színházban volt látható. A válogatott anyag Kaposvár, Szolnok és az Ördögkatlan után érkezik Debrecenbe, ahol októberben több tárlatvezetést is tartanak.
A képen Trill Zsolt és Törőcsik Mari. Fotó: Eöri Szabó Zsolt.
