A Mohácsnál győzedelmeskedett oszmán sereg a Duna menti hadi úton északnak indult, s szeptember 11-én bevonult a magyar királyok székvárosába. Buda jószerével üresen állt; az udvar, a királyné vezetésével, Pozsonyba menekült, s példáját a német polgárság is követte. Az országban három keresztény haderő táborozott: Frangepán Kristóf horvát bán Zágrábnál, Szapolyai János erdélyi vajda Szegednél, idegen zsoldosegységek Győrnél és Székesfehérvárnál. Egyik sem volt azonban elég erős, hogy magával a szultáni sereggel megmérkőzhessék, ám a török portyázókkal felvehette a küzdelmet. Miután a törökök végigdúlták Buda legtágabb értelemben vett környékét, a szultán 14-én felgyújtatta a székvárost, a mozdítható értékeket behajózva, szeptember 21-én, a Duna-Tisza közén át elindult hazafelé. (A várudvart díszítő két hatalmas bronzszobrot később az isztambuli lóversenypályán lehetett viszontlátni.) A zsákmány oly hatalmas volt, hogy a szarajevói piacon még 1528-ban is lenyomták az árakat a Budáról, illetve Magyarországról elhurcolt rabok és nemesfém tárgyak.
