Az 1663-1664. évi Habsburg-török háború úgy indult, mintha az elmúlt idők nem is az európai, hanem a török hadászat és harcászat rohamos fejlődését hozták volna. A Köprülü családból származó nagyvezíreknek még egyszer sikerült összpontosítaniuk a Birodalom még mindig hatalmas erőforrásait. S ezek a háború mielőbbi lezárására törekvő bécsi hadvezetés hibájából újabb foglalásokra (Érsekújvár és a környékbeli várak), Kanizsa felmentésére stb. is elégnek bizonyultak. Pedig akkor már az ún. Rajnai Szövetség csapatai is erősítették a császáriakat, s kivételesen XIV. Lajos sem támadta hátba a Habsburgokat. A keresztény fölény az 1664. augusztus 1-jei szentgotthárdi csatában érvényesült, ahol Montecuccoli tábornagy megsemmisítő vereséget mért a Rábán átkelő törökökre. Ha a császári hadvezetés ekkor az offenzíva mellett dönt, alighanem a dunántúli hódoltság nagy része felszabadul. Ehelyett a status quo alapján augusztus 10-én Vasvárott megalázó feltételekkel békét kötött a nagyvezírrel, sőt ígéretet tett az utolsó partiumi keresztény bázis, Székelyhíd lerombolására is.
