Történelem-hamisítás Hollywoodban

Kultpol

Az Independentnek adott interjújában Dr. Simon Thurley, a hivatal vezetője elmondta: a hollywoodi filmek félrevezetik és összezavarják a gyerekeket. Thurley különösen kikelt három film, a Ryan közlegény megmentése, a U-571, és a Robin Hood: A tolvajok fejedelme ellen. A probléma most különösen aktuális, hiszen Mel Gibson, a brit történészek "kedvence" - akivel már A rettenthetetlen (Braveheart) forgatásakor is meggyűlt a tudósok baja - Warrior címmel ismét filmet akar forgatni, ezúttal az icenusok királynőjéről, Boudiccáról (Boadicea).

"Az a legszomorúbb, hogy az iskolából épp hogy kikerült angol gyerekek alig tudnak valamit országuk történelméről, hiszen ezekből a pontatlan filmekből merítik legtöbb ismeretüket" - panaszolja Thurley. A történészt a középkor sematikus és torz ábrázolása is aggasztja, leginkább Kevin Costner Robin Hood-filmje kapcsán: "Az emberek teljesen eltespednek szellemileg. Ha meghallják azt a szót, hogy középkor, a filmeknek köszönhetően másra se gondolnak, mint szutykos vademberekre, rengeteg vérre, üszkös sebekre és durva darócruhára. Holott az igazság az, hogy az emberek akkor is szerettek színpompásan öltözködni."

http://www.archaeology.co.uk
Thurley, az English Heritage
igazgatója

A szakértőket a brit történelem amerikanizálása is kétségbe ejti. A normandiai partraszállás történetén alapuló film, a Ryan közlegény megmentése még a háborús veteránokat is komolyan feldühítette, hiszen az alkotók a brit és szövetséges részvétel minden jelét eltüntették a filmből. Az U-571 esetében a brit tengeralattjáró legénységét amerikaiakra cserélték ki. Ezek után szinte aggodalmat keltő, hogy a brit történelem továbbra is népszerű téma: Mel Gibson Warriorján kívül jelenleg még két filmet is forgatnak Boudiccáról.

"Hollywood sémákból építkezik: szüksége van egy hősre vagy hősnőre, meg valami szerelmi szálra - ezután csak össze kell tákolni hozzá a sztorit" - mondja Thurley. "Én azt mondanám, a történet kiötlésénél próbáljanak a valós eseményekre és környezetre támaszkodni, hiszen akadnak jó történelmi filmek is. Ilyen volt a Botrány a birodalomban (Her Majesty Mrs Brown) vagy a György király (The Madness of King George)."