Történelmi fotókat találtak a német államfői rezidencia egykori zsidó tulajdonosáról

Egyéb

A napvilágra került fényképeken katonai egyenruhában szerepel Hugo Heymann, és látható a fotókon a kitüntetési okmány is, amelyet az első világháború résztvevőjeként kapott. További három felvételen a német főváros Dahlem nevű negyedében található villa látható hajdani állapotában.

A német államfő „nagyszerű felfedezésről” beszélt, amely szerinte „óriási mértékben gazdagítja az elnöki szolgálati villa történetének feldolgozását”. A fotók mindenekelőtt arcot adnak az egykori zsidó tulajdonosnak, amiért különösen hálás vagyok – mondta Steinmeier.

A régi fényképek Karl Kaps és Maria Heymann – később Maria Kaps – fiának, Peter Kapsnak a hagyatékából kerültek elő.

A pücklerstrassei villát a Hugo és Maria Heymann házaspár nyolc nappal Adolf Hitler kancellárrá való kinevezése után adta el, miután figyelmeztették őket a zsidóüldözés veszélyére. Az épületet egy potsdami náci lapkiadó, Waldemar Gerber vásárolta meg.

 A műgyöngygyáros Heymann a 150 ezer aranymárkát érő villa valódi értékének még a kétharmadát sem kapta meg.

A menekülő Heymann feleségével együtt egy tömbház lakásában talált menedéket. A férfi 57 évesen halt meg Berlinben, 1938-ban, még mielőtt külföldre menekülhetett volna. Felesége szerint a Gestapo fogságában elszenvedett bántalmazásokba halt bele. A villa falán tábla emlékeztet az egykori tulajdonosra.

A Wurmbach-villa 1962 óta van a szövetségi állam tulajdonában, 2004 óta a mindenkori német államfő szolgálati otthona. A köztársasági elnökök közül egyedül Roman Herzog nem költözött be a rezidenciára, ő a hivatalának helyet adó Bellevue kastélyban lakott.