Történelmi-kulturális központ létesül Zalaváron

(MTI) - Az elmúlt évtizedekben már kialakult zalavári emlékhely területén olyan központot építenek, amely az említésének ezredik évfordulóját tavaly ünnepelt Zala megye történelmét és településeit mutatja be.
   
Tavaly nyáron itt tartották a megye millenniumi ünnepét, és a már megkezdett építkezés révén szeptemberre elkészül a Makovecz-emléképület is.
   

A tervek szerint az egykori Bencés bazilika romjait, az itt megtalált erőd maradványait is szeretnék láthatóvá tenni. A kiállítások rendezésére is alkalmas emléképületben áll majd a zalai Életfa, amely a megye településeit szimbolizálja, de Cirill és Metód, valamint a néhai salzburgi érsek emlékét ápolva az egykor itt élt népek közös emlékparkjaként is szolgál majd a létesítmény.

   
A több mint 86 millió forintos költségvetésű beruházáshoz A Nyugat-dunántúli Operatív Programból 73,8 millió forintos támogatást nyertek. A Zala Megyei Önkormányzat 13,5 milliós önrészt vállalt, de a megye szinte valamennyi települése anyagilag is hozzájárul a beruházáshoz, sőt a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége is több millió forintos támogatást biztosít.
   
Az építkezési munkálatok megkezdődtek, bár az engedélyek beszerzésében némi nehézségbe ütköztek.