Történelmünk nagyjai a Nagyvázsonyi Kinizsi Várban

Egyéb

A mellszobrokat a Nagyvázsonyi Kinizsi Vár Kápolnájában állították ki időrendi sorrendben, alakonként egy-egy kis történelmi leírással.

 

?A Történelmünk nagyjai kiállítással eltökélt szándékunk, hogy a már eddig is nagy népszerűségnek örvendő vártúrán, kovács bemutatón, papírmerítésen, viaszpecsét készítésen és a lovagi tornákon túl még teljesebb programot kínáljunk a Kinizsi várba látogató iskolások és családok számára egész évben ? fogalmazott Mekler Norbert, Várkapitány.

 

 

A Kinizsi Vár Mátyás király Fekete seregének verhetetlen hadvezérének, Kinizsi Pálnak legendáját és a reneszánsz kort kelti életre tematikus programokkal és fesztiválokkal egész évben, ahova tavaly közel 50 ezren látogattak el.

 

A Pro Cultura Keszthely díjas Túri Török Tibor alkotó szobraiból álló kiállítás az elmúlt év végén debütált a Balaton Színházban, Keszthelyen Legkedvesebb Magyarjaim címmel. A kiállítással való misszióját így fogalmazta az alkotó: ?Legfőbb célom az alkotás élménye mellett a magyarság tudat elmélyítése és megismertetése az ifjúság számára. Magyarnak lenni nem állapot, hanem érdem. A szobrok közül elsőként Sissi formálódott meg. Az első Sissi szobor sokat jelentett nekem, inspirált, főként Sissi nagy lelke, a magyarok felé mutatott szeretete és velünk való azonosulása? ? mesél az alkotó.

 

A szobrok között két női alak szerepel, Sissi és Zrínyi Ilona, a férfiak között pedig felbukkannak Árpád házi királyok, neves magyar zeneszerzők, mint Bartók és Kodály, ?48-asok, mint Arany János és Petőfi.

 

A kiállítás utolsó szobra a napokban készült el, és Wass Albertet ábrázolja. A március 11-i ünnepélyes kiállításmegnyitón a település polgármestere, Fábry Szabolcs János köszöntötte az vendégeket, majd a nagyvázsonyi Általános Iskola diákjai szavaltak, énekeltek, akik elsőként tekinthették meg a kiállítást a Kápolnában. A Történelmünk nagyjai című kiállítás 2016. márciusági lesz látható a Nagyvázsonyi Kinizsi Várban.