Törvény vezeti be a történeti emlékhely fogalmát

Kultpol

A hivatal a történeti, nemzeti emlékhelyek fogalmának bevezetését szeretné kiterjeszteni a határon túlra, az ottani magyar vonatkozású helyszínekre is - mondta újságírók számára rendezett háttérbeszélgetésen Varga Kálmán. A KÖH elnöke elmondta, hogy jelenleg hivatalosan egyetlen történeti emlékhely van Magyarországon, a budapesti Hősök tere. A hivatal indítványozta, hogy egy szakmai grémium tegyen javaslatot arra, mely helyszínek számítsanak történeti, nemzeti emlékhelynek és érdemes-e különböző kategóriákat (például történeti, irodalmi) felállítani ezek besorolására. Ezt a javaslatot a törvényhozás hagyná jóvá, megadva a rangot az adott helyszíneknek - fűzte hozzá.

A Citadellán győzött az örökségvédelem Az amerikai hadsereg elpusztította Babilont

Kulturált taxisokat keresnek Liverpoolban

Műemléki védelem alatt a régi pesti zsidónegyed

Magyar expedíció az Égett arcok földjén

Történelmi cement

Műemléki világnap  

Varga Kálmán elmondta, hogy a kormány múlt szerdán tárgyalta és vita nélkül elfogadta a 2001. évi törvény módosítására irányuló javaslatot. Mint megjegyezte, a módosítás két évnyi egyeztetés után valósulhat meg. Az elhúzódást azzal indokolta, hogy a változtatást az építésügyi törvény módosításához kötötték volna "egyfajta ladikként", az utóbbi azonban azóta is csúszik. Tavaly döntés született arról, hogy az örökségvédelmi törvény módosítása leválik az építésügyi kezdeményezésről, ezt ágazati egyeztetések, mintegy hatvan civil szervezettel társadalmi vita és tárcaközi egyeztetés követte, ezután került az anyag a kormány elé.

A KÖH elnöke elmondta, tudomásuk szerint a parlament kulturális bizottsága május 10-én kihelyezett ülést tart a hivatalnál, a fő téma a törvénymódosítás lesz. Ha tartható a menetrend, a módosítást az Országgyűlés június végéig jóváhagyja - tette hozzá. Varga Kálmán lehetségesnek nevezte, hogy a parlamenti végszavazás átcsúszik szeptemberre, ez azonban - mint megjegyezte - nem jelent problémát, hiszen a törvénymódosítás csak jövő januárban lépne hatályba. Ha a szöveget "negatív módosítások nélkül" elfogadja az Országgyűlés, az 15-20 évre stabilizálja a szakterület jogi hátterét és intézményeit - hangsúlyozta. Varga Kálmán rámutatott arra, hogy a módosítás értelmében a törvény mellékletében olvasható, 273 állami tulajdonban tartandó védett épületet felsoroló lista nem változik.